2007. január 3-án türelemmel és méltósággal viselt hosszú szenvedés után, 57 éves korában elhunyt Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő.

A drágakőről
A Reiki IV. alapelve

Ady Endre: A Halál pitvarában

Ady Endre: A perc-emberkék után

Ady Endre: Az Úr érkezése

Ady Endre: Imádság háború után

Ady Endre: Őrizem a szemed

Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse

Ákos : Adj hitet!

Ákos : Hello

Apollinaire, Guillaume: Búcsú - L'adieu

Arany János: Epilogus

Arany János: Rendületlenül

Árpád-házi Szent Margit legendája - részletek

Assisi Szent Ferenc imája (Uram, tégy engem békéd eszközévé...)

Átváltozások

Az irgalmasságról

Babits Mihály: Balázsolás

Babits Mihály: Csillag után

Babits Mihály: Intelem vezeklésre

Babits Mihály: Isten gyertyája

Babits Mihály: Jónás imája

Babits Mihály: Karácsonyi ének

Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra

Bálint Lea: Boldogságom erdeje - 37.

Baranyi Ferenc: Porvers

Bertók László: Boldogság-dal
Berzsenyi Dániel: A MAGYAROKHOZ

Bikini : Közeli helyeken

Böjte Csaba: Testvérem, Te Isten szép ajándéka, egy titkokat rejtő csoda vagy!

Burns, Robert: Ha mennél hideg szélben
Burns, Robert: John Anderson, szivem John

Chardin, Teilhard de: Gondolatok a boldogságról

Cseroki indián

Demjén Ferenc : Hiányzol...

Dsida Jenő: Gyöngék imája

Dsida Jenő: Menni kellene házról házra

Dsida Jenő: Sírfelirat

Epiktétosz: Kézikönyvecske XXIV.

Fodor Ákos: Egy antimártír vallomása

Foucauld, Charles de: Szeretni valakit...

Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre!

Gyökössy Endre, Dr.: A Boldogmondások margójára (Máté ev. 5. rész 1-12. versekhez)

Gyurkovics Tibor: Istenem

Ha barangolás közben ösvényre találsz...

Ha elvesztetted őt...

Hevesi Tamás : Vigyázz rám!

Illyés Gyula: Haza, a magasban

Installálni fogom a Szeretetet

Interjú Istennel...

József Attila: [Töredék]

József Attila: Áldalak búval, vigalommal

József Attila: Hazám – részletek

József Attila: Két hexameter

József Attila: Thomas Mann üdvözlése

József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat

Juhász Gyula: Haláltánc ének

Juhász Gyula: Szerelem volt

Kányádi Sándor: Jövendőmondás

Kányádi Sándor: Kuplé a vörös villamosról avagy abroncs nyolc plusz két pótkerékre

Kányádi Sándor: Mint öreg fát az őszi nap

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

Karthauzi Névtelen: Áldott királyi lány – Szent Erzsébet életrajzából

Kibédi Ervin: Ahogy a napok rövidülnek…

Kínai szállóige

Koltay Gergely: Csak egyszer úgy legyen

Kölcsey Ferenc: Parainesis – részlet

Levél egy farizeusnak

Márai Sándor: Füves könyv – A hazáról

Márai Sándor: Füves könyv - Az állatokról

Míg az ének messze száll…

MOSOLYOD - II. János Pál pápa írása

Nagy Gáspár: Hótalan a hegyek inge

Nagy Gáspár: Jegyezvén szalmaszállal

NAGY GÁSPÁR: Tanulom már…

Nagy Gáspár: Tudom, nagy nyári délután lesz

Nagy István Attila: Egyszer minden

Nagy István Attila: Találós kérdés

Nagy László: Ki viszi át a szerelmet

Nyílt levél Böjte Csaba atyának
Ősi bölcsesség, modern világ

Pascal, Blaise: Gondolatok – az igazságról

Petőfi Sándor: A HAZÁRÓL

Platón: Szókratész védőbeszéde – XXXIII.

Presser Gábor : A szerelem jó, a szerelem fáj

Presser Gábor : Ringass még!

Prohászka Ottokár: Elmélkedések az evangéliumról

Quoist, Michel: A tégla

Ratzinger, Josef: Húsvéti imádság

Recept az újesztendőre

Reményik Sándor: Gyógyíts meg!

Reményik Sándor: József, az ács, az Istennel beszél

Reményik Sándor: Maradj velem!

Révész Sándor : Nem tudtam hogy így fáj

Rónay György: A kert

Rostand, Edmond: Cyrano de Bergerac – Az orrmonológ

Rostand, Edmond: Cyrano de Bergerac – Cyrano a becsületről

Sacra Corona /musical/ : Ki szívét osztja szét

Saint-Exupéry, Antoine de: Fohász

Shakespeare, William: Szonettek - LXVI.

Szent István, a kereszténység első vértanúja

Szent Miklós – részlet a Legenda Aureából

Szent Pál: Korintusiaknak írt 1. levél, 13,1-13.

Unisex: Úgy szeress

Vörösmarty Mihály: Szózat

Wass Albert: Előhang

Wass Albert: Üzenet haza

Weöres Sándor: A paprikajancsi szerenádja

Weöres Sándor: A szabály, mint fogság és mint szabadság

Weöres Sándor: Anyámnak

Weöres Sándor: Én is

Weöres Sándor: Kereszt-árnykép

Weöres Sándor: Párbeszéd "A HOLDBÉLI CSÓNAKOS" mesejátékból

Zen történet:A pokol kapui

Zorán : 34. dal

Zorán : A szerelemnek múlnia kell

Zorán : Kell ott fenn egy ország

Zorán : Könyörgés

 

 

 

 

 

Az Én Miatyánkom

 

Mikor a szíved már csordultig tele –

Mikor nem csönget rád soha, senkise –

Mikor sötét felhő borul életedre –

Mikor kiket szeretsz – nem jutsz az eszükbe:

Ó „”Lélek” – ne csüggedj! Ne pusztulj bele!

Nézz fel a magasba – reményteljesen.

S fohászkodj – MIATYÁNK ! KI VAGY A MENNYEKBEN.

 

Mikor a magányod ijesztőn rádszakad –

Mikor kérdésedre választ a csend nem ad –

Mikor körülvesz a durva szók özöne –

Átkozódik a „Rossz” – merre van Istene?…

Ó „Lélek” – ne csüggedj! Ne roppanj bele !

Nézz fel a magasba – és hittel rebegd:

Uram ! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED !

 

Mikor mindenfelől forrong a „nagyvilág” –

Mikor elnyomásban szenved az Igazság –

Mikor felszabadul a Pokol a Földre –

Népek homlokára Káin bélyege van sütve:

Ó, Lélek – ne csüggedj! Ne törjél bele!

Nézz fel a magasba: hol örök fény ragyog,

S kérd: Uram! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD !

 

Mikor beléd sajdul a rideg valóság –

Mikor életednek nem látod a hasznát –

Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve –

Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne….

Ó „Lélek” ne csüggedj! Ne keseredj bele !

Nézz fel a magasba – hajtsd meg homlokod

S mondd: Uram ! LEGYEN MEG A TE AKARATOD !

 

Mikor a „kisember” fillérekben számol –

Mikor a drágaság az idegekben táncol –

Mikor a „gazdagság” milliókat költ, hogy éljen –

És millió szegény a „nincstől” hal éhen………

Ó „Lélek”, ne csüggedj ! Ne roskadj bele !

Nézz fel a magasba – tedd össze két kezed –

S kérd: Uram! ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET !

 

Mikor életedbe lassan belefáradsz –

Mikor hited gyöngül – sőt – ellene támadsz –

Mikor, hogy imádkozz: nincs kedved, sem erőd –

Minden lázad benned: hogy tagadd meg „Őt” !…

Ó  „Lélek” – ne csüggedj ! – Ne egyezz bele !!!!

Nézz fel a magasba – s hívd Istenedet:

Uram ! – segíts ! – s BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET !

 

Mikor hittél abban: hogy téged megbecsülnek –

Munkád elismerik, lakást is szereznek –

Mikor verítékig hajszoltad magadat –

S később rádöbbentél: hogy csak kihasználtak…!

Ó „Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe !

Nézz fel a magasba: sírd el Teremtődnek:

Uram ! MEGBOCSÁTOK – AZ ELLENEM VÉTŐKNEK….

 

Mikor a „nagyhatalmak” a békét tárgyalják –

Mikor BÉKE sehol !!!! – Csak egymást gyilkolják ! ….

Mikor a népeket a vesztükbe hajtják –

S kérded: Miért tűröd ezt?! Istenem ! MIATYÁNK !..

Ó „Lélek” – ne csüggedj ! Ne pusztulj bele ! ! ! !

Nézz fel a magasba: s könyörögve szólj –

Lelkünket kikérte a „Rossz” – támad, tombol ! …

Uram! Ments meg a kísértéstől! MENTS MEG A GONOSZTÓL

 

-         ÁMEN-

 

UTÓHANG:

 

S akkor szólt a Mester: kemény – szelíden:

Távozz Sátán! Szűnj vihar!! Béke – csend legyen!

Miért féltek – ti, kicsinyhitűek? …

Bízzatok! Hiszen Én megígértem nektek:

Pokoli hatalmak rajtatok – erőt nem vesznek!…..

Hűséges kis nyájam – Én Pásztorotok vagyok –

S a végső időkig VELETEK MARADOK !!!!!

 

                                                                     -         ÁMEN-

 

 A lap tetejére

 

 

 

A La Mancha lovagja című musicalből -

Az álom, mit nem láttak még


Don Quijote:


Az álom, mit nem láttak még,
és győzni, hol nem győztek még.
A bánatot eltűrni némán,
s ott járni, hol nem jártak még.
A vágyad nem elérhető,
de látod a távoli célt.
A lélek, csak az segít tovább,
s megnyílik a csillagos ég!
Törvényem ez, ezt követem én,
ha nincs is már remény, a hitem az él.
Az vezet tovább, s mind, ki előre néz
annak bármilyen göröngyös útja van, nem lesz nehéz.
Bízom hát, mert ki céljához hű,
tudja, hogy merre lép.
Arra glória nem vár talán,
csak egy csöpp békesség.
Ha talán jobb lesz így a világ,
nem volt értelem nélkül a lét,
s a vérem nem hiába hullott!
Elértem a távoli célt.

 

 A lap tetejére

 

 

 

    MOSOLYOD          

II. János Pál pápa írása

Mosolyod, mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat!
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében.
Gazdagítja azt, aki kapja,
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja.
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem oly gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon megjelen'.
És, ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra,
Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

A drágakőről
(Ismeretlen eredetű példabeszéd)

 

Volt egyszer egy bölcs asszony, aki egy hegyi patakban talált egy drágakövet.

Másnap egy éhes vándorral találkozott. Amikor kinyitotta a zsákját, hogy megossza az idegennel az ételét, a vándor meglátta benne a drágakövet.

Megkérdezte az asszonyt, hogy megkaphatná-e, és ő gondolkodás nélkül átnyújtotta neki a követ. A vándor szerencséjének örvendezve ment tovább.

De néhány nap múlva visszatért az asszonyhoz, és így szólt: „Gondolkoztam. Tudom, milyen értékes ez a kő, de visszaadom neked abban a reményben, hogy valami olyat tudsz nekem adni, ami ennél is értékesebb. Szeretném, ha azt adnád nekem, ami benned van, és ami képessé tett arra, hogy nekem add ezt a követ!”

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

A Reiki IV. alapelve

 

A munka a láthatóvá tett szeretet. És ha nem tudsz szeretettel munkálkodni, hanem csak utálattal, akkor jobb, ha otthagyod a munkádat, és leülsz a templom kapuja elé, és alamizsnát kérsz azoktól, akik örömmel munkálkodnak.
Mert ha közönnyel sütöd a kenyeret, keserű kenyeret sütsz, amely az ember éhének csak felét mulasztja el.
És ha utálattal sajtolod a szőlőt, utálatod mérget párol a borba.
És énekelj bár úgy, mint az angyalok, ha nem szeretsz énekelni, dalod süketté teszi az emberek fülét a nappal és az éjszaka hangjaira.

 

 A lap tetejére

 

 

 

Prohászka Ottokár: Elmélkedések az evangéliumról

 

A szép erkölcs a legszebb remekmű. Van különféle szép remek

kőben, színben; ez a szépség pedig mind a lélekből áradt. Az magában

véve mindezeknél szebb. Szép lélek, tiszta erkölcs, harmonikus élet,

ez az igazi remekmű. Azért az Úristen a szobrokat, a képeket lenn

hagyja, de az ég múzeumába a szép lelkeket viszi át. Mert a márvány-

remekből meszet égethetnek, képből rongy lehet, de a lélek, mely az

Úristen képére alakult, maradandó, örök emlék lesz; ezt a remekművet

az Úristen is élvezi.

 

413. Mindenszentek.

 

     Az egyház egyik legfölségesebb, leggyönyörűbb ünnepe a

,,Mindenszentek''; apotheosis és apológia. A ,,szentek községe'' ez,

mely a zúgó, zajló, khaotikus ,,profánok községéből'' kiválik.

 

     a) A világ lelke nyugtalan, forrongó, tolakodó lélek; a jobbat

keresi; ez ösztöne is, kísértete is. Igaza van, kell törekednie, mert

durva, alacsony az ösztönös ember; troglodita volt, kannibál volt, vad

volt. Azután iszonyú történeten gázolt át, s most ide ért s itt lakik

Bécsben, Pesten, Párisban; itt épít városokat, színházat, itt ápol

művészetet, s töri fejét, hogy mi legyen még belőle. E nyugtalan,

törtető áramlatnak élére odatűzi a kereszténység a legjobbat: ,,Dii

estis'', istenek vagytok, s rá is mutat a szentek közösségére: íme,

ezek nem földi emberek, hanem ,,istenek''. Jézus Krisztus áll elöl, a

megtestesült Isten, a Szent Szűz..., liliomos leányok..., koszorús

ifjak..., áldozatos, tiszta, egyszerű lelkek..., hősök és

napszámosok..., itt megy végbe az istenülés folyamata; a végtelenül

szerető Isten szerelmes a lelkekbe, életük kincs neki (érdem minden),

utolsó leheletük neki klenódium (pretiosa in conspectu Domini mors

sanctorum eius). Bennük él kegyelmével és az örök élet vágyát éleszti!

Vita... vita aeterna, az evangélium kadenciája. Itt már ismerik az

élet vizeit, s a szép boldog élet a nyolc boldogságban mutatkozik be.

Ó Krisztus, szeretem az életet, az örök ifjúságot, s tudom, hogy ezt

csak általad nyerhetem... testvéreimhez kell hasonulnom, kiket

szeretek.

 

     b) Mondták, hogy ez bánatos élet, hogy nem szereti a virágos

földet, a kék eget, az illatos rózsát, a csillámló márványt, hogy nem

mosolyog s halállal álmodik. Ellenkezőleg; szereti ezeket, de mivel a

kék ég elborul, a rózsa elhervad, a márvány elporlik, szeretete ezeken

túl terjed s harmóniát teremt föld és sír, idő és örökkévalóság,

rózsanyílás és elmúlás közt. Mélyebben szállt le s az örök élet

credójának sirályszárnyain emelkedik föl. Nyolc boldogságba foglalja a

lélek s az élet minden emancipációját, hívják bár szegénységnek,

könnynek, vértanúságnak, üldözésnek! Ó fölséges, vígságos, harmonikus

élet, csak az haragszik rád, ki arcodba nem nézett. Én ismerlek és

szeretlek!

 

     c) Azt gondolták, hogy alacsony és nemtelen élet; hogy önmagát

utálja és gyűlöli, hogy önmagát tisztátalannak s bűnösnek tartja, s

kéri, hogy tapossanak rá. Flagelláns lesz s nem mosakodik; házat nem

épít, hanem lyukakat kotor a hegyoldalba. -- A külsőség nem szentség;

a lelki élet pszichológiájában is vannak kórtünetek, s van divat,

ahhoz semmi közöm. Annyi tény, hogy eredeti bűnben születtünk s magunk

is vétkezünk, de ezt csak azért vesszük szívünkre, hogy

megdicsőüljünk, s bánatban, penitenciában is dicsőségért dolgozzunk.

Különben a lelki élet is olyan, mint az építési telek: mészgödrök-,

homok-, kő-, téglarakások közt csákány s kalapács dolgozik, csak

azután áll elő a ház, a templom. Lelkünk építési telek; tűz, vas,

könny, vér dolgozik rajta; és lesz belőletek, ha majd

gyarlóságaitokból kinőttök: ,,Isten temploma''.

 

     d) Azt gondolták, hogy gyönge és gyáva. Gyönge, mert irgalmas,

szereti a szenvedőt, a nyomorultat. Könyörületről szól és búsul.

Életét éleszti a szegénynek, a koldúsnak, elérzékenyül. Igen; de ezt

szeretetből teszi, mely erős, mint a halál; leereszkedik, de azért,

hogy fölemeljen. ,,Fortis ut mors'', kegyelemmel teljes; ez az isteni

elem dolgozik benne s ez erőben megküzd a világgal s nem fél!

 

     e) S hol teremnek e lelkek? A szentek községében. Ott van hit; a

kegyelem hét forrása, a szentségek; az áldozat, a kulcsok az örök

kapukhoz, a vállvetett munka a nagy föladatokra, az önsegély (érdem)

és közsegély (ima, szeretet, közbenjárás, búcsúk). Tehát ideál és erő

a szentek községében! Lelkesüljünk és tegyünk; mondjuk: Ha nekik

sikerült, miért ne sikerülne nekem? Van a lélek életében örök tavasz,

ebben állnak a megdicsőült lelkek; de van örök halál is, melyben a

letört élet él, örök kínja önmagának. Van a léleknek nyara is, amikor

gyümölcsöt hoz, érdemet szerez, s az a földön van; de van a lélek

életében ősz is, a szegénység, a szomorúság, melanchólia, a

levélhullás, a csupaszság időszaka, s ez az ősz ott túl a tisztító tűz

élete.

 

 A lap tetejére

 

 

 

Ady Endre: A Halál pitvarában

 

Istenem, Halál, te tudod,
Hogy tőlem elmultak a bálok,
Lakodalmak és hős murik:
Pitvarodban állok.

Gyáván ülök, nem hencegek
S ha valaki azt mondja rólam:
»Üssétek le ezt a kevélyt«;
Én sóhajtok; jól van.

Minden jó, jog, ami lesujt,
Minden megszentel, ami büntet:
Istenem, Halál, pitvarod
Megjavít bennünket.

Sohse szerettem úgy magam,
Mint most a Halál pitvarában,
Megszerettem a multamat
S lépek beljebb, bátran.

Nem lehet az rossz valaki,
Akit annyian űztek, téptek
S rosszabb úr nem lesz a Halál,
Minő volt az Élet.

 

Istenem, Halál, te tudod,
Hogy vérvevő, szomorú harcban
Űztem, kerestem önmagam:
Rosszat nem akartam.

 

 A lap tetejére

 

 

 

Ady Endre: Imádság háború után

 

Uram, háboruból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

Nézd: tüzes daganat a szivem
S nincs, mi nyugtot adjon.
Csókolj egy csókot a szivemre,
Hogy egy kicsit lohadjon.

Lecsukódtak bús, nagy szemeim
Számára a világnak,
Nincs már nekik látnivalójuk,
Csak Téged, Téged látnak.

Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben
S most nézd Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.

Nem harcolok és nem csókolok,
Elszáradt már az ajkam
S száraz karó a két karom már,
Uram, nézz végig rajtam.

 

Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

 

 A lap tetejére

 

 

 

Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse…

 

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkinzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

 

 A lap tetejére

 

 

 

Ady Endre: Az Úr érkezése

 

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

Ady Endre: Őrizem a szemed

 

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

Ady Endre: A perc-emberkék után

 

Otthon bolondját járja a világ,
Majmos, zavaros, perces, hittelen,
Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,
Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák.

Magyar Bábelnek ostoba kora,
Ments, Atyaisten, hogy benne legyek:
Engemet kötnek égbeli jegyek
S el kell hogy jöjjön nászaink sora.

Most perc-emberkék dáridója tart,
De épitésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk,
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Robogok honról rejtett vonaton,
Ebek hazája ma, nem az enyém
S ha marad csak egy hivom, szent legény,
Még a holttestem is ellopatom.

Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig halottan avagy éberen
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltünnek a mai figurák.

Magyar leszek majd, hogyha akarom,
Ha nem sutáké lesz itt a világ
S fölcsap minden szent és igazi láng
Rejtekből avagy ravatalon.

 

 A lap tetejére

 

 

 

Ákos : Hello

 

Hello, hello, újra itt vagyok,
Vissza kellett jönnöm hozzád, és lehet, hogy maradok.
Tudom, tudom, nem láttál rég,
Bármit is mondasz, szemedben a megértés tüze ég.

Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
azt, hogy minden bűnöm megbocsátható.

Hello, hello, nem tűntem el,
Csak egy távoli bolygón jártam lehunyt szemekkel.
De kinyílt lassan a szem,
Most is rád ragyog,
Könny reszket benne,
Mert látom, hogy vak vagyok.

Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
azt, hogy minden bűnöm megbocsátható.
Hiszen minden bűnöm megbocsátható...

Hello, hello, én a régi vagyok,
Tévedésből jöttem a földre, és félek, hogy itt ragadok!
Hiszed, vagy nem, egyszer hazajutok,
Nem látsz majd többé, hiányozni fogok...

Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
Azt, hogy minden bűnöm megbocsátható.

Hello, hello, én a régi vagyok,
Tévedésből jöttem a földre, és félek, hogy itt ragadok!
Hiszed, vagy nem, egyszer hazajutok,

Nem látsz majd többé, hiányozni fogok...

 

 A lap tetejére

 

 

 

Ákos : Adj hitet!

 

Beszélj hozzám, mondd újra el
Hogy a világ botrány
de holnap mégis élni kell.

Én nem vagyok idegen
Fekszem a szíveden
és hallom, hogy dobog.

A fekhely mellet most is töltve áll
a hűs borospohár
Itt érzem, otthon vagyok.

(Nem is tudod, milyen nagy dolog...)

Én ordítok néhanap
tudom, hogy bántalak
Csak szidlak a semmiért.

Hiányzik néha egy kis fájdalom
Máskor meg nem bírom
azt, hogy folyton megkísért.
(...folyton megkísért)
 
Adj hitet és elhiszem neked
hogy élni szebben is lehet
Sok okos megvet és nevet
de te észre se vedd, csak adj hitet!

A szájak szélén gyűlölet
és harag remeg
A világ nagy beteg.

De boldog vagy, hogy van kit féltened
egyetlen életed
Ennél komolyabban nem veszed.

Próbáltam hős lenni és szent
nekem egyik sem ment
Magamon veled nevetnék.

Játékos vagy, mint egy nagy gyerek
A legdurvább fegyvered
a békülésre képesség.
(...képesség)
 
Adj hitet és elhiszem neked
hogy élni szebben is lehet
Sok okos megvet és nevet
de te észre se vedd, csak adj hitet!
(...csak adj hitet)

Beszélj hozzám, mondd újra el!
És adj hitet!
 Adj hitet és elhiszem neked
hogy élni szebben is lehet
Sok okos megvet és nevet
de te észre se vedd, csak adj hitet!
(...csak adj hitet)

 

 A lap tetejére

 

 

 

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

 

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban! Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez! Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat! Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk! Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához! Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk. Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra. Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk! Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot közvetíthessek! Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől! Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!

 

 A lap tetejére

 

 

 

Arany János: Rendületlenül

 

Hallottad a szót: „rendületlenül”
Midőn fölzengi myriád ajak
S a millió szív egy dalon hevül,
Egy lángviharban összecsapzanak?...
Oh, értsd is a szót és könnyelmü szájon
Merő szokássá szent imád ne váljon!

Sokban hívságos elme kérkedik,
Irányt még jóra, szépre is az ád;
Nem mondom: a hont ők nem szeretik;
De jobban a tapsot, mint a hazát...
Oh, értsd meg a szót és hiú dagályon
Olcsó malaszttá szent imád ne váljon!

Fényt űz csinált érzelmivel nem egy,
Kinek világát csak divat teszi:
Őnála köntös, eb, ló egyremegy,
S a hon szerelmén a hölgyét veszi...
Oh, értsd meg a szót s függve női bájon,
Külcsillogássá szent imád ne váljon!

 

Van - fájdalom! - kinek cégér hona.
Hah! tőzsér, alkusz és galambkufár:

Ki innen! e hely az Úr temploma:
Rátok az ostor pattogása vár!...
Oh, értsd meg a szót: kincs, arany kináljon:
Nyerészkedéssé szent imád ne váljon!

 

Szeretni a hont gyakran oly nehéz: -
Ha bűnbélyeg sötétül homlokán,
Gyarló erényünk öntagadni kész,

Mint Péter a rettentő éjtszakán.
Oh, értsd meg a szót: fényben, vagy homályon -
De kishitűvé szent imád ne váljon!

 

Szeretni a hont - ah! még nehezebb,
Midőn az ár nő, ostromol, ragad...
És - kebleden be-vérző honfiseb -
Bújsz a tömegben, átkos egymagad.
Oh, értsd meg a szót s győzve a ragályon
Káromkodássá szent imád ne váljon!

 

Hallottad a szót: „rendületlenül?”
Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, -
Lenn a sikamló tér, nyomás felül,
Vész és gyalázat el ne rántsanak.
Oh, értsd meg a szót: árban és apályon
- Szirt a habok közt - hűséged megálljon!

 

 A lap tetejére

 

 

 

Arany János: Epilogus

Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
   Gyalog bizon'...
Legfölebb ha omnibuszon.

Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
   S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
   Hogy' áll orra
Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
   Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.

Hiszen az útfélen itt-ott,
Egy kis virág nekem nyitott:
   Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.

Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
   Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.

Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
   Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.

Kik hiúnak és kevélynek -
Tudom, boldognak is vélnek:
   S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?

Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
   S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.

Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés, amit beválték
   Félbe'-szerbe'
S hány reményem hagyott cserbe'!...

Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
   Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.

Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
   Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.

Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
   Mely sajátom;
Benne én és kis családom.

Munkás, vidám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget...
   Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.

Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
   Mert hogy' szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?

 

 A lap tetejére

 

 

 

Árpád-házi Szent Margit legendája - részletek

 

Mikoron Szent Margit asszonynak adnak vala köntöst, kápát jobb posztóból a társinál, tehát szégyenli vala megviselni; ha mikoron pedig kényszeríttetik vala a priorisszától elviselni a ruhát atyjának,  anyjának tisztességeért, tehát Szent Margit asszony elmegyen vala a konyhára és a konyhán való fazekaknak és egyéb edényeknek mosásával és sepréseknek porával sieti vala megfeketíteni. Mikoron őneki új ruhát adnak vala, csak alighogy valamikoron az ő ruháját elváltoztatta, mígnem mindenestől fogva megavult, szakadozott. Örül vala Szent Margit asszony immár ez ennyi alázatosságnak jegyéről és a boldog szegénységről. Mikoron Szent Margit asszonyt valaki király leányának mondja vala, tehát elmegyen vala Olimpiádis asszonyhoz és sírva úgy mond vala: ,,Én édes anyám, nagy tiszteletlenséget mondnak énnekem. Azt mondják, hogy én király leánya vagyok.''

Mert eloszlott vala néminemű malaszt az ő orcájában és néminemű malasztos, megért erkölcs az ő tekintetében, úgy, hogy sem kemény beszédekkel, sem lágy beszédekkel nem láttatnék megváltoztatni... Gerjedez vala ez nemes szent szűz az isteni szerelemnek tüzével, és meggyulladván, imádkozék vala szüntelen, olyha minden közbevetés nélkül, úgy, hogy napnak első idejétől fogva az konventnek ebédének ideiglen szünetlen imádságban marad vala meg.

És mennyével felülmúl vala mindeneket nemességgel, annyéval inkább erőlködik vala magát megalázni ez nemességes szent szűz, magyeri királnak nemes leánya. Hetet tart vala az konyhán, főz vala az szororoknak, fazekat mos vala, tálakat mos vala, az halakat megfaragja (lepikkelyezi) nagy hidegségnek idején, úgyhogy az nagy jeges víznek hidegségétől ez gyenge szűznek az ő kezének bőre meghasadoz vala és a vér kijő vala az ő kezéből, és némikoron bekötik vala az ő kezét az ő nagy fájdalmáért. Az konyhát megsepri, fárd hord vala hátán, vizet merét vala és ő maga az konyhára viszi vala.

Éjjel fölkel és úgy hallgatja vala, ha valamely szoror nyög, és hozzámegyen, megkérdezi. Némelyeknek bort hevít, némelyeknek ruhát melegít, és odateszi, hol az betegnek fájdalma vala. Ha kedég valamely az szororok közül meghal vala, tehát ez szent szűz mindaddig el nem megyen az meghalt szorornak testétől, mígnem eltemettetik vala. Hanem az holttestnél imádkozik, és oly igen nagyon siratja, nagyobban hogynem mintha őneki testi atyjafia volt volna.

 

 A lap tetejére

 

 

 

Assisi Szent Ferenc imája (Uram, tégy engem békéd eszközévé...)

 

Uram, tégy engem békéd eszközévé, hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak, hogy összekössek, ahol széthúzás van, hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz, hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik, hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik. Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak,hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek,hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek,hanem hogy én szeressek. Mert aki így ad, az kapni fog,aki elveszíti magát, az talál, aki megbocsát, annak megbocsátanak,aki meghal, az fölébred az örök életre.

 

 A lap tetejére

 

 

 

Átváltozások

 

- Miért van az, bölcs kádi, hogy ha egy szegénytől kérek valamit, segít, ahogy csak tud, a gazdag meg szóba sem áll velem? Rosszul csinálok valamit, vagy a világ ilyen?

- Gyere az ablakhoz - mondta a kádi -, és mondd, hogy mit látsz?

- Mit látnék - türelmetlenkedett a látogató -, az utcát látom, a fákat, az embereket, azt a megrakott tevét ott a sarkon, meg azt a fiatal nőt a gyerekével, semmi különöset...

- Most gyere ide a tükörhöz! Nézz bele, és mondd, most mit látsz?

- Furcsákat kérdezel, ó kádi! Hát mit látnék a tükörben? Magamat!

- Így van ez, fiam - mondta a bölcs öreg. Üvegből van az ablak meg a tükör is. De ha rákensz egy kis ezüstöt, már csak magadat látod...

 

Forrás: ÉV 2003. január

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

Az irgalmasságról

 

Szent Ágoston: Az irgalmasság odaáll a pokol kapujához és nem enged be senkit, aki irgalmasságot gyakorolt.

 

Nagy Szent Albert: Ha egy tojást adsz Isten nevében életedben, az többet használ, mint ha halálod esetén hagysz egy székesegyházat aranyból.

 

Dosztojevszkij: Nem az igazság az élet alapja, hanem – az irgalom.

 

Anatole France: A könyörület: igazságosság és szeretet, s a szegények jobban értenek hozzá, mint a gazdagok.

 

Szent István király Intelmei Imre herceghez:

Kell, hogy a királyt kegyesség és irgalmasság díszítse… Mert, ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni…   … a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot”. Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz.

 

 A lap tetejére

 

 

 

Babits Mihály: Jónás imája

 

Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelző karókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kinoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy mégvakabb és örök
Cethal szájában végkép eltünök,
a régi hangot s, szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy mig az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra

 

Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem,

 

Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.

 

Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.

 

Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.

 

Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.

 

Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.

 

Csöndes ő míg mi viharzunk
békéjét nem bántja harcunk:

 

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.

 

Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.

 

Néha átokkal panaszlom
de Ő így szól: »Nem haragszom!«

 

Néha rángatom, cibálom: -
tudja hogy csak őt kivánom.

 

Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.

 

Az Úristen őriz engem
mert az Ő zászlóját zengem.

 

Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?

 

Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.

 

Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.

 

S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke.

 

 A lap tetejére

 

 

Babits Mihály: Csillag után

 

Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok...
Körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.
Kikelek tikkadt helyemből,
kinyitom az ablakot
s megpillantok odakint egy
igéretes csillagot.
Ó ha most mindent itthagynék,
mennék a csillag után,
mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán!
Gépkocsin, vagy teveháton -
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
»Aranyad tilos kivinni!«
szólna ott a vámos rám.
»Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell, az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni.«
Százszor megállítanának, -
örülnék, ha átcsuszom:
arany nélkül, tömjén nélkül
érnék hozzád, Jézusom!
Jaj és mire odaérnék,
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb,
s ahelyett hogy bölcsőd köré
szórjak tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirrhámmal
keserüszagu mirrhámmal
kenném véres lábadat.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Babits Mihály: Intelem vezeklésre

 

Mivel e földön jónak lenni oly nehéz
erényeid elhagynak mint az ifjuság,
de bűneid utánadjönnek, mint a hű kutyák
s ha netán elfáradva az uton leülsz,
mind köribéd telepszik és arcodba néz
nyugodtan, mintha mondanák: »Nem menekülsz!« -
s ha néha egyet bottal elkergetsz és messzeversz,
kicsit hátrábbhuzódik, és ha nem figyelsz,
megint előjön, kezed nyalja, s mintha már
lelked belső helyein és zugaiban
kotorna nyelve ragadósan, sikosan,
és érzed már hogy többé nem kergetheted
s nem verheted hacsak magadat nem vered
verd! verd! ezer bűn nyelve lobog benned mint a tűz
és lelked már nem is egyéb mint ez a tűz:
te csak a bűnök teste vagy, mely lábon jár
s viszi és rejti mint legmélyebb lényegét
s önbelsejét, az önzést és rossz vágyakat,
mint a bélpoklos poklát mely benne rohad
és őt is elrohasztja viszi mint az őrület
vak égését, ezt a sivár belső tüzet
amelyben minden bölcs erő és fiatal
erény ugy illan el, mint tűzben az olaj,

légbe leng fel és híg egek felé enyész -
mivel e földön jónak lenni oly nehéz!

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Babits Mihály: Isten gyertyája

 

Engem nem tudtak eloltani:
élek és itt vagyok, itten!
Pedig nagy világ-szelek elé
emelted hős, vak, kicsi gyertyád -
mit akarsz velem, Isten?

 

Inog a láng már és tövig ég
bölcs, szent, konok kezeidben. -
S új szelek jönnek, fattyu-vihar,
vakarcs-poklok szégyen-fuvalma -
mit akarsz velem, Isten?

 

Szégyen-szél, fattyu-lehellet is
zord annak, aki mezitlen:
gyötörni tud, eloltani nem,
míg viaszom csöppig kisírom -
mit akarsz velem, Isten?

 

Mért tart magasra nagy tenyered?
és milyen éj vize zug lenn,
hol sisteregve kiszenvedek
ha majd kegyetlen beledobsz, hogy
körmödre ne égjek, Isten?

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Babits Mihály: Karácsonyi ének

 

Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-űr szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult...

Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük hogy "megszületett"!

Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Babits Mihály: Balázsolás

 

Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs!
        Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
        s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
        Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
        aki hozzád imádkozott
fölémhajolva, ahogy ott térdeltem az
        oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én
        s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
        életem a fojtogató
torokgyíktól, s a veszedelmes mondulák
        lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
        nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
        segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermekmódra, balgatag,
        hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
        magasabb szellemek de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
        Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
        hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel... Mosolyogj rajtam, Balázs!
        ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén
        mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
        és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
        zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
        kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
        kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan olyan megadón
        hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már... Segíts, Balázs!
        Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
        kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér ízét,
        a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
        csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
        okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír az ember, mennyit nem sokall
        még az Isten jósága sem,
a mit ér az élet... S talán azt is, hogy nem is
        olyan nagy dolog a halál.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

Bálint Lea: Boldogságom erdeje - 37.


Csókollak a homlokod közepén
Változzon csillaggá a csókom
Vezessen
vándorlásodban

Ujjaim sugarak legyenek
melegítsenek.

Szavaim áldás
A visszavárás
hazatalálás.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Bertók László: Boldogság-dal

Eljön a napja meglásd,
tán észre sem veszed
csak sokkal szebben süt rád,
csak mindenki szeret.

Nem tudod, mitől van,
egyszer csak énekelsz,
s nevetsz mert a dallam
arról szól, hogy szeretsz.

Sétafikálsz az utcán
s mindig jön egy barát,
és ha a kedved fogytán,
ő énekel tovább.

Szomorú vagy, magad vagy,
úgy érzed, dől a ház,
egyszer csak kopogtatnak,
s ott áll, akire vársz.

A boldogság egy hajszál
egy szó, egy mozdulat,
csak mozdulj meg, csak szólj már,
csak el ne hagyd magad.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Berzsenyi Dániel: A MAGYAROKHOZ

 

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
     Nem látod a bosszús egeknek
          Ostorait nyomorult hazádon?

 

Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
     Ámbár ezerszer vak tüzedben
          Véreidet, magadat tiportad.

 

Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok
     Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
          Ostromokat mosolyogva nézett.

 

Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár khán xerxesi tábora
     S világot ostromló töröknek
          Napkeletet leverő hatalma;

 

Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja s titkos gyilkosaid keze,
     A szent rokonvérbe feresztő
          Visszavonás tüze közt megálltál:

 

Mert régi erkölcs s spártai férfikar
Küzdött s vezérlett fergetegid között;
     Birkózva győztél, s Herculesként
          Ércbuzogány rezegett kezedben.

 

Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
     Szélvész le nem dönt, benne termő
          Férgek erős gyökerit megőrlik,

 

S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
     A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
          Róma ledűl, s rabigába görbed.

 

Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
     S hazája feldúlt védfalából
          Rak palotát heverőhelyének;

 

Eldődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,
     A nemzet őrlelkét tapodja,
          Gyermeki báb puha szíve tárgya. -

 

Oh! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
     A fél világgal szembeszállott
          Nemzeteket tapodó haragja.

 

Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain.
     Oh! más magyarral verte vissza
          Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!

 

De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
     Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
          Játszva emel, s mosolyogva ver le.

 

Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,
     A büszke Karthágó hatalma,
          Róma s erős Babylon leomlott.

 

 A lap tetejére

 

 

 

  

Bikini : Közeli helyeken

 

Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Kibelezett kőbányák üregében.
Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Most is visszhangzik a léptem.

 

Itt ül az idő a nyakamon,
Kifogy az út a lábam alól.
Akkor is megyek, ha nem akarok!
Ha nem kísér senki utamon.
Arcom mossa eső és szárítja a szél.
Az ember mindig jobbat remél.
Porból lettem s porrá leszek,
Félek, hogy a ködbe veszek…

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

 Blaise Pascal: Gondolatok – az igazságról

 

Korunkban oly homályossá lett az igazság, a hazugság meg oly elfogadottá, hogy csak úgy ismerhetjük meg az igazságot, ha szeretjük.

A gonoszok olyan emberek, akik ismerik az igazságot, de csak annyiban állnak mellé, amennyiben egyezik érdekükkel, egyébként azonban elpártolnak tőle.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

Böjte Csaba:

Testvérem, Te Isten szép ajándéka, egy titkokat rejtő csoda vagy!

Nap mint nap oly sokan borulnak térdre, hogy Istenhez forduljanak gondjaikban, választ kapjanak gyötrő kérdéseikre, orvosságot bajaikra, fájdalmaikra. Keresik az emberek a különféle betegségek, a rák elleni orvosságot, a választ a társadalmunkat feszegető kérdésekre, a kiutat az értelmetlen háborúkból, katasztrófákból. Kérnek Istentől lelkesítő, erőt adó, szép verseket, irodalmi műalkotásokat, melyek szárnyalásra ösztönöznék a fiatalokat. Harmóniát, mely a dallamok egyetemes nyelvén egy új világot nyit előttünk, színeket, festményeket, melyek beragyogják az életünket. Szükségünk van épületekre, gyárakra, hidakra, melyek otthont, munkát jelentenek számunkra, melyek összekötnek, elvezetnek a testvéreinkhez. Imáinkban rengeteg kérést fogalmazunk meg tudatosan, de nagyon sokszor csak akaratlan felsóhajtásainkban.
Minden ima Isten elé száll. Ő minden fohászt meghallgat. Hiszem, hogy aki teremtette fülünket, meghallja fohászunkat és válaszait, a világunkat továbbvivő megoldásokat, a csodálatos műalkotásokat, terveket, eszméket gyermekbőrbe csomagolva, élő kisbabákként ajándékba adja nekünk.
Mindannyiunkban Isten csodás kincsei, a meghallgatott imákra adott válaszai rejlenek. Mint a vasérc vagy az arany a tárnák mélyén, az igazgyöngy a kagylóban a tenger fenekén, ott lapul benned, bennem a képlet, mely orvossággá válva, életet menthet, a tervrajz, melyből kígyózó út lesz, hogy testvéredhez vezesse lépteid. Benned van a béke terv, melyet ha alázattal megfogalmazol és kimondasz hangosan, elhallgatnak a fegyverek, és mosoly költözik a gyermekek arcára.
A titok, a csoda benned van! A nagyböjt szent idejében még inkább mint máskor. Felszínes csapongások, üres lötyögések helyett, magadba kell mélyedned, hogy felfedezd lelkedben rejlő értékeket. Merülj alá a csendben! Csodálatos érzés ott bent meghallani a verset, meglátni a festményt, a képletet, a megoldást, és szépen vázlatokat készítve, lassan világra szülni azt. Egy gondolat, mely nemcsak neked fontos, ott lent, belsődben kezd körvonalazódni, még csak dereng, de Te érzed, hogy belőled kikívánkozik. S mint a bányász a mély üregben, sötétben egyedül, dolgozol, megfogod, megfogalmazod, felszínre hozod, hogy megajándékozd vele a világot. Csodálatos érzés szülőanyja lenni egy igazi értéknek, egy szellemi kincsnek, melyben az emberek meghallgatott imáikra adott választ találnak.
Persze a gonosz szeretné elhitetni, hogy Te értéktelen vagy, meddő föld, üres puszta. Azt hazudja, hogy benned nincsenek igazgyöngyök, kár is lemerülnöd a hullámok alá, úgysem találsz ott önmagadban semmit. Azt mondja: szórakozz, légy vidám, élj a mának, magadnak, neked sem ad senki semmit ingyen! Ne hidd el neki, hazudik: Te Isten gyermeke vagy, felbontatlan levél, melyre a Teremtő az ő gyermekei iránti végtelen szeretetét írta, fogalmazta meg csodálatosan. Általad akarja tovább teremteni a világot az Isten, választ küldeni a sokakat gyötrő kérdésekre. Ne veszítsd el magad, mert válasz vagy valakiknek, sokaknak! Kicsinységed ne aggasszon, piciny ceruzaheggyel írtak remekműveket!
Ismerd meg magadat, ne félj! Tiszta vágyaid vezetnek legszebb álmod felé, mely újból és újból visszatér, mint a Te teremtőd, Isten szava. Indulj el abba az irányba, bár sötét a tárna, nehéz felszínre hozni az értékeket! A bányászat után tüzes kohóban tisztítják az ércet. Ne félj, megéri! Bízzál alkotódban, a nagyböjti szent idő számodra is új világot nyithat!
Alkoss! Magadból adj csodát! Hegyeket mozgató őserő van benned. Merd megtenni azt, amiért világra születtél! Add át ajándékaidat, s így a világot tovább teremtő Istennek társa leszel!

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

 Charles de Foucauld: Szeretni valakit...

 

Szeretni valakit azt jelenti,
hogy mindig reménykedem benne.
Attól a pillanattól kezdve, amikor megítéltük,
korlátoztuk iránta bizalmunkat,
egyenlővé tettük és azonosítottuk azzal,
amit tudunk róla,
és felhagytunk azzal, hogy szeressük.
Éppen emiatt aztán már nem is lesz képes
jobbá és nagyobbá válni,
hiszen bezártuk őt.
Minden jót fel kell tételeznünk a másikról,
és mernünk kell
a szeretetnek lenni ebben a világban,
amely már képtelen szeretni.

 

 A lap tetejére

 

 

  

Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac

 

A VICOMTE
              … Mondok én neki
Olyat, de mindjárt, hogy a vére fagy!...
(Cyranóhoz lép és hetykén megáll előtte)
Önnek az orra... hm... az orra... nagy.

 

CYRANO
(komolyan)
Igen nagy.

 

A VICOMTE
(nevetve)
                Ha!

 

CYRANO
(rendíthetetlen nyugalommal)
                        Ez az egész?

 

A VICOMTE
                                De...

 

CYRANO
                                        Lássa,
Ez szimplán hangzik... Így nincsen hatása!
Mondhatta volna szebben, kis lovag,
Más-más hangnemből... Így ni, hallja csak:
Kihívón: "Én nem járnék ám vele!
Sebészt hivatnék, hogy metélje le!"
Barátilag: "Hisz findzsájába ér!
Igyék vederből, abba belefér!"
Leírón: "Csúcs, mely veri az eget!
Hegyfok! Mit hegyfok? Roppant félsziget!"
Kíváncsian: "Mit rejt e hosszú tok?
Tollszár van benne, vagy gyaníthatok
Papírvágó kést, ollót is talán?"
Kecsteljesen: "Ön nagy barátja, lám,
A madaraknak! Póznát tart nekik,
Hol magukat jól kipihenhetik!"
Kötődve: "Kérem, ha pipázik ön,
S a füst orrán át gomolyogva jön,
Kéménytüzet szomszédja nem jelez?"
Intőn: "Vigyázzon túlsúlyára! Ez
Lehúzza önt s fejjel bukik előre!"
Gyöngéden: "Lássa, megfakul a bőre
Színét a napfény durván szívja ki
Egy kis napernyőt venne tán neki!"
Pedánsul: "Hallott az Arisztofánesz
Nagy állatjáról uraságod? Tán ez:
A Hippokampelefantokamelosz,
Hordott ilyen hús-díszt elől... e rossz
Hangzású lényen volt ily hosszu csont!"
Gavallér módon: "A manóba, mondd,
Ez a fogas jött most divatba? Ej,
Kalap számára pompás kicsi hely!"
Föllengzően: "Hatalmas, büszke orr,
Egy teljes náthát csak a bősz, komor
Mistráltól kapsz! Más szél ott meg sem érzik!"
Tragikusan: "Vörös tenger, ha vérzik!"
Bámulva: "Ó, eszembe jut, ha nézlek:
Micsoda cégér egy illatszerésznek!"
Lírailag: "Kagyló ez, s ön Triton?"
Naivul: "Mondja, mert én nem tudom,
Mikortájt nézik ezt a műemléket?"
Mély tisztelettel: "Gratulálunk néked
Tornyos házadhoz, nagyságos barátom!"
Parasztosan: "Hékás, a számat tátom!
Orr az? Fenét orr! Ördögadta dolga:
Kis dinnye jaz, vagy óriás iborka!"
Hadászilag: "Szuronyszegezve áll!
Lovas-roham ilyet készen talál!"
Üzletszerűn: "Tán lutrit rendez? Én
Sejtem, hogy ez lesz a főnyeremény!"
Végül, torzítva Pyramus kriáját:
"Ez dúlta szét az arc harmóniáját,
E szörnyeteg!... Pirul az áruló!"
Így ömlött volna szájából a szó,
Ha volna önben szellem és tudás.
De szellemet, boldogtalan dudás,
Ön sose látott s tán azt tudja csak,
Hogy hülye fráter is lehet lovag!
De hogyha önben annyi lelemény
Lett volna mégis, hogy kivágja szépen
Mindazt, amit most összehordtam én
E díszes, úri hallgatók körében:
A kezdő mondat első negyedét
Éles kardommal vágtam volna szét!
Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el!

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Cseroki indián

 

Egy cseroki indián nagypapa magyarázza unokáinak, hogy milyen is az élet.

- Viaskodás folyik bennem... Kegyetlen viaskodás, ahol két farkas veszekszik - mondta.

Az egyik farkas a félelmet, a haragot, az irigykedést, a szomorúságot, a sajnálkozást, a kapzsiságot, a gőgöt, az önsajnálatot, a bűnt, a haragot, az alacsonyabbrendűséget, a hazugságokat, a büszkélkedést és a felsőbbrendűséget testesíti meg.

A másik pedig az örömet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a testvéri osztozást, a szerénységet, az alázatot, a kedvességet, a jószívűséget, a barátságot, az együttérzést, a bőkezűséget, az igazságot, a könyörületességet és a hitet.

Ugyanilyen viaskodás folyik bennetek is, meg mindenki másban.

A gyerekek elgondolkoztak ezen egy kis ideig, majd az egyik megkérdezte:

- Nagypapa, melyik farkas fog győzni?

- Az, amelyiknek enni adsz - válaszolta az öreg cseroki csendesen.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Demjén Ferenc : Hiányzol...

 

Nem ébredek fel szívesen
Már a részegség sem old fel, azt hiszem
Oldjon fel az ég önző vágyaim alól
Míg hiányzol
A baj, hogy minden arról szól
Az Idő mindent elrabol
Mert Ő hozott el hirtelen és Ő sodort tovább
S még hiányzol…
Én szállok az idővel és a széllel szembe talán
Telve a reménnyel: aki elment vár még rám
Én esküszöm, hogy mosolyogsz még rám
Én nem hiszem, hogy sosem érsz hozzám
Nem büntethet az ég, ha így állok eléd
Lelkemben bűntelenül
Mert hiányzol…
Az utcán épp, hogy létezem
Csak egy arcot, csak egy színt keres szemem
De rólam bárki tudja, hisz a homlokomon áll
Még hiányzol…
Én szállok az idővel és a széllel szembe talán
Ma is telve a reménnyel: aki elment vár még rám
Én esküszöm, hogy mosolyogsz még rám…

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Dsida Jenő: Sírfelirat

 

Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Dsida Jenő: Menni kellene házról házra

 

Nem így kellene hűvös, árnyas
szobából, kényelmes íróasztal
mellől szólani hozzátok, jól
tudom. Menni kellene házról
házra, városról városra, mint
egy izzadt, fáradt, fanatikus
csavargó. Csak két égő szememet,
szakadozott ruhámat, porlepett
bocskoromat hívni bizonyságul
a szeretet nagy igazsága mellé.
És rekedt hangon, félig sírva,
kiabálni minden ablak alatt:
Szakadt lelket foltozni, foltozni!
tört szíveket drótozni, drótozni!

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Dsida Jenő: Gyöngék imája

 

Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, fűre, szétmálló göröngyre, -
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.

 

Mert pókháló és köd a szív,
selyemszőttes az álom,
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.

 

De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz,
csak gyönge, nagyon gyönge.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac

 

CYRANO
Erkölcsömben van elegánciám!
Piperkőc járhat szebb ruhában, ám
A tisztaságra én jobban vigyázok.
Mert - Istenemre! - sose mennék mások
Elébe én egy félig lemosott
Gyalázattal... se összefoltozott
Rongy becsülettel... sem dagadt, meredt,
Még félig alvó lelkiismeret
Piszkos szemével!... Én szabad vagyok
S a lelkem tiszta! Rajtam ez ragyog!
A derekamra nem adok sokat,
Arra igen, hogy derekasan éljek!
Pótolják rajtam a szalagokat
A bátor tettek, büszke szenvedélyek!
És kackiás bajusz gyanánt fenem
Szúrós hegyesre vidám szellemem,
S amerre járok szerteszét e honban,
Igazság peng sarkantyúként nyomomban!

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

Epiktétosz: Kézikönyvecske XXIV.

 

"Gyűjts vagyont, hogy nekünk is legyen!" Ha lehet úgy vagyont gyűjteni, hogy közben megőrizzük becsületünket, hűségünket és nagylelkűségünket, mutasd meg az útját, fogok gyűjteni; de ha arra buzdítotok, veszítsem el a saját értékeimet, hogy ezzel nektek értéktelen dolgokat szerezzek, lássátok be, hogy igazságtalanok és ostobák vagytok. Mit szeretnének inkább, pénzt vagy hűséges és becsületes barátot? Ahhoz segítsetek inkább, hogy megbízható és tisztességtudó barát lehessek, és ne biztassatok olyan cselekedetekre, amelyekkel éppen ezt veszítem el.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Reményik Sándor: József, az ács, az Istennel beszél

 

Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, - és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek... ha a szemébe tekintek,
Benne ragyognak a nap, a hold, a csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek...
Ez az ács-műhely... ezek a forgácsok...
Mit tehettem érte?... mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta a szakállamat.
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja...
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, - én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

Weöres Sándor: A szabály, mint fogság és mint szabadság

 

Isten szavához, parancsaihoz többféle módon
viszonyulhatunk, és az visszahat életünkre,
közérzetünkre:
Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet.
Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért, hogy
nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és
biztos lehess, mint az ég.
A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad;
legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint.
A szabály semmit sem ér, ha elhatározás-szerűen viseled,
ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor
jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Weöres Sándor: Én is

 

Én is világot hódítani jöttem
s magamat meg nem hódíthatom.

 

Csak ostromolhatom nehéz kövekkel
vagy ámíthatom és becsaphatom.

 

Valaha én is úr akartam lenni
ó bár jó szolga lehetnék!

 

De jaj, szolga csak egy van: az Isten
s uraktól nyüzsög a végtelenség.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Fodor Ákos: Egy antimártír vallomása

 

Kedvellek ugyan,
de szerelmes nem vagyok
beléd, Igazság.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre!

 

Fel nagy örömre! ma született,
Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,
Éjet elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.
Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Guillaume Apollinaire: Búcsú - L'adieu

 

Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Dr. Gyökössy Endre: A Boldogmondások margójára
(Máté ev. 5. rész 1-12. versekhez)

 

     Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

     Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

     Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük.

     Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

     Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

     Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.

     Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.

     Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.

     Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.

     Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.

     Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.

     Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

     Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.

     Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.

     Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.

     Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Gyurkovics Tibor: Istenem

 

Ölelj meg engem, Isten,

már föl akarom adni

az örök ellenállást,

már meg akarok halni.

 

Köszvényben és közönyben

nagyon sokáig éltem

bódító tisztességben

és tarkószenvedésben.

 

Vadász vadásznak vadra

figyelő úr-cselédje

voltam, miközben kaptak

engem is puskavégre.

 

A füvön így rohantam,

az erdőn így szaladtam,

kapkodtam lábam, ám de

a hitet megtartottam.

 

Valahol meg kell állni,

valahol meg kell halni,

valami könnyű réten

akarok elfakadni.

 

Az izmaim a télben

mint jéghúrok feszülnek,

úgy néznek a szemembe,

ahogy a menekültnek.

 

Nem félek a haláltól.

Megállok vele szemben.

De amikor lesújt rám,

Isten, ölelj meg engem.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Ha barangolás közben ösvényre találsz...

 

Ha barangolás közben ösvényre találsz,

     követed azt.

Ha könyvet kapsz,

     elolvasod.

Ha jóbarát szól hozzád,

     szívesen hallgatod.

Isten találkozóra hív szüntelen:

     utat mutatott,

     könyvet adott

     és szól, mint egy jóbarát.

A Hozzá vezető út: a természet.

A Róla szóló könyv: a Biblia.

És Ő maga a jóbarát, aki hív a

     találkozásra.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Ha elvesztetted őt...

 

Ha elvesztetted őt... Ha nem tudod, mit is tegyél...

 

Ha szeretsz valakit, engedd szabadon!
Ha visszatér, nem veszítetted el.
Ha eltűnik, és nem jön vissza,
akkor soha nem is volt a tiéd.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

Hevesi Tamás : Vigyázz rám!

 

Ahonnan jöttem, ott égig érnek a házfalak,
Magasra nőttek, mégis szürkének látszanak,
Millió ember hiszi, hogy egyszer valami történik hirtelen
Hiába vártam csodákra, te nem üzentél nekem.

Túl minden álmon, végre egyszer hosszú évek után
Rád találtam, hát vigyázz rám!
Bármerre jártam, azt reméltem, holnap látlak talán,
Most itt vagyok, hát vigyázz rám!

Nagy ez a város, de semmi nem tart itt, azt hiszem,
Valami elmúlt, és nem várom már, hogy jobb legyen,
Millió ember hiszi, hogy egyszer valami történik hirtelen,
Hiába vártam csodákra, te nem üzentél nekem.

Túl minden álmon, végre egyszer hosszú évek után
Rád találtam, hát vigyázz rám!
Bármerre jártam, azt reméltem, holnap látlak talán,
Most itt vagyok, hát vigyázz rám!

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Illyés Gyula: Haza, a magasban

 

Jöhet idő, hogy emlékezni

bátrabb dolog lesz, mint tervezni

bátrabb új hont a mult időkben

fürkészni, mint a jövendőben?

 

Mi gondom! - áll az én hazám már,

védőbben minden magasságnál.

Csak nézelődöm, járok, élek,

fegyvert szereztem, bűv-igéket.

 

Már meg is osztom, ha elmondom,

milyen e biztos, titkos otthon.

Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit,

köréd varázskör teremtődik.

 

Ha új tatárhad, ha kufárhad

özönli el a tiszta tájat,

ha útaink megcsavarodnak,

mint giliszta, ha rátapodnak:

 

te mondd magadban, behunyt szemmel,

csak mondd a szókat, miktől egyszer

futó homokok, népek, házak

Magyarországgá összeálltak.

 

Dühöngő folyók kezesedtek,

konok bércek - ezt ne felejtsed,

ha megyünk büszke szájjal vissza,

mint várainkba, titkainkba.

 

Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet,

nem ölhet, mi csak ölne minket,

mormolj magadra varázsinget,

kiáltsd az éjbe Berzsenyinket.

 

Míg a szabad mezőkön jártál,

szedd össze, pajtás, amit láttál,

mit szívvel, ésszel zsákmányoltál,

vidám vitáknál, leányoknál.

 

Mint Noé a bárkába egykor,

hozz fajtát minden gondolatból,

ábrándok árvult szerepét is,

álmaid állatseregét is.

 

Lapuljanak bár ezredévig

némán, mint visszhang, ha nem kérdik,

szavaid annál meglepőbbet

dörögnek majd a kérdezőknek.

 

Figyelj hát és tanuld a példát,

a messzehangzóan is némát.

Karolva könyvem kebelemre,

nevetve nézek ellenemre.

 

Mert ha sehol is: otthon állok,

mert az a való, mit én látok,

akkor is, ha mint délibábot,

fordítva látom a világot.

 

Igy maradok meg hírvivőnek

őrzeni kincses temetőket.

Homlokon lőhetnek, ha tetszik,

mi ott fészkel, égbemenekszik.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

Installálni fogom a Szeretetet

 

Terméktámogatás: Igen, miben segíthetek?

Vásárló: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végigvezetne kérem a folyamaton?
Terméktámogatás: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra?

Vásárló: Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem készen állok. Mit kell először tennem?
Terméktámogatás: Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét?

Vásárló: Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a Szeretetet, miközben ezek futnak?

Terméktámogatás: Milyen más programok futnak?

Vásárló: Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony Önértékelés, Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen.
Terméktámogatás: Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszútávú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést a saját moduljával, amit Egészséges Önértékelésnek hívnak. Viszont a Haragot és a Neheztelést teljesen ki kell kapcsolnia. Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő installálását. Ki tudja kapcsolni ezeket?

Vásárló: Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket. Meg tudja mondani?
Terméktámogatás: Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást. Ezt addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem törlődnek.

Vásárló: Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát. Ez normális?
Terméktámogatás: Igen, de ne feledje önnek csak az alapprogram van meg. El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez.

Vásárló: Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: "Hiba - A program nem fut külső egységeken." Most mit tegyek?
Terméktámogatás: Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Belső Szíveken való futásra lett tervezve, de az ön Szívén még nem futott. Kevésbé technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy önnek először saját magát kell Szeretnie, mielőtt másokat Szerethetne.

Vásárló: Tehát most mit tegyek?
Terméktámogatás: Gördítse le az Önelfogadás menüt; majd kattintson az alábbi fájlokra: Megbocsátok Magamnak 2.0, Felfedezem az Értékeimet 1.5,Tudomásul Veszem a Korlátaimat 3.0.

Vásárló: Rendben, kész.
Terméktámogatás: Most másolja őket az "Én Szívem" könyvtárba. A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen kívül törölnie Kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen és soha ne jöhessen újra elő.

Vásárló: Megcsináltam. Hé! A Szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát minden felé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni kezdett. Ez normális?
Terméktámogatás: Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végül minden helyreáll a megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és javítja a Szív működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem?

Vásárló: De, csak szokatlan.
Terméktámogatás: Szóval, a Szeretet telepítve és rendesen fut. Még egy dolog mielőtt letennénk. A Szeretet Ingyenes Program. Figyeljen rá, hogy továbbítsa azt és a különféle változatait mindenkinek akivel kapcsolatba kerül. Ők is megosztják majd másokkal és visszajuttatnak viszonzásul önhöz is új és izgalmas változatokat.

Vásárló: Köszönöm, Isten.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

Interjú Istennel...

 

- Gyere be! - mondta Isten. Tehát szeretnél interjút készíteni velem?

- Ha van rá időd - válaszoltam.

- Az én időm örökké tart és elegendő arra, hogy bármit megtegyek. Mit szeretnél tudni? - mosolygott Isten.

- Mi az, ami leginkább megdöbbent az emberekben?

- Hogy megunnak gyereknek lenni, siettetik a felnőtté válást és aztán arra vágyakoznak, hogy újból gyerekek lehessenek. Elveszítik az egészségüket, hogy sok pénzük legyen, azután elveszítik a pénzüket, hogy újból egészségesek lehessenek. Hogy aggódva gondolnak a jövőre és közben elfelejtik a jelent; olyannyira, hogy sem a jelennek, sem a jövőnek nem élnek. Hogy úgy élnek, mintha soha nem halnának meg és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna...

Isten ekkor megfogta a kezemet, és egy ideig csöndben ültünk.

- Mint szülő, melyek azok a leckék az életben, amit szeretnél, ha gyermekeid megtanulnának? - kérdeztem.

Isten mosolyogva válaszolt:

- Szeretném, ha megtanulnák, hogy nem bírhatnak rá senkit arra, hogy szeresse őket. Amit viszont képesek megtenni, az az, hogy engedjék, hogy mások őket szeressék. Szeretném, ha megtanulnák, hogy a legértékesebb nem az, ami a kezükben van, hanem az, aki az életükben van. Ha megtanulnák: nem jó magukat másokhoz hasonlítani, mert mindenki egyenként lesz megítélve, saját élete, cselekedetei, nem pedig összehasonlítgatás alapján! Szeretném, ha megtanulnák: nem az a gazdag ember, akinek többje van, hanem az, akinek kevesebbre van szüksége. Ha megtanulnák, hogy csak pár másodpercbe telik, hogy sebeket ejtsenek valakin, akit szeretnek, de hosszú évekig tart begyógyítani ezeket a sebeket. Ha megtanulnának megbocsátani azáltal, hogy gyakorolják a megbocsátást. Ha megtanulnák, hogy vannak olyanok, akik nagyon szeretik őket, csak egyszerűen nem tudják, hogyan fejezzék ki érzéseiket. Ha megtanulnák, hogy ha két ember nézi ugyanazt az eseményt - tejesen különbözőnek láthatják. Ha megtanulnák, hogy egy igaz Barát ismeri őket, mindent tud róluk... és olyannak szereti őket, amilyenek. Ha megtanulnák, hogy nem elég az, ha mások megbocsátanak nekik, de saját maguknak is meg kell tudni bocsátaniuk önmaguknak.

Ültem egy darabig, élvezve a pillanatot. Majd megköszöntem neki a rám fordított időt és azt, amit értem és családomért tett.

- Itt vagyok a napnak mind a 24 órájában. Csak annyit kell tenned, hogy hívsz, és én válaszolni fogok.

A szemembe nézett és még ennyit súgott:

- Mindig emlékezz rá, amit most mondok: Az emberek elfelejtik, amit mondtál vagy tettél, de soha nem fogják elfelejteni, hogyan éreztél irántuk és ez mennyit jelentett számukra.

 

Forrás: JEL-IGE 2000.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Josef Ratzinger: Húsvéti imádság

 

Urunk, Jézus Krisztus,
te a halál sötétségébe elküldted világosságodat.
A legmélyebb magány örvényében
most és mindenkor
szereteted elrejtett hatalma lakik,
s titkaid közepette
a megváltottak allelujáját énekelhetjük.

 

Add meg nekünk a hit alázatos egyszerűségét,
mely nem hagy tévelyegni minket,
s ha a sötétség és az elhagyatottság óráiba hívsz,
amikor minden bizonytalannak látszik,
adj abban az időben is,
amikor ügyed halálküzdelmet vív,
elegendő fényt, hogy téged el ne veszítsünk,
elegendő fényt, hogy másoknak is fény lehessünk,
azoknak, akik még jobban rászorulnak erre.
Hadd világítson be húsvéti örömöd titka,
mint a hajnalfény,
napjainkba,
hadd legyünk igazán húsvéti emberek
a történelem nagyszombatjain.
Add, hogy a világos és a sötét napokban egyaránt,
a mai időkben is,
vidáman járjuk utunkat,
eljövendő dicsőséged felé. Amen

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

József Attila: Hazám – részletek

 

1

Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,

 

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméltem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

 

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

 

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

 

2

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

 

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!

 

S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.

 

Az erőszak bűvöletében
mint bánja sor törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!

 

 

6

Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.

 

Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.

 

Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.

 

Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.

 

7

S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!

 

Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!

 

Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,

 

hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

József Attila: Thomas Mann üdvözlése

 

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

 

 A lap tetejére

 

 

 

József Attila: Áldalak búval, vigalommal

 

Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.

 

Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.

 

Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
Istennek tégedet felellek.

 

Hajnalban nyujtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja.

 

 A lap tetejére

 

 

 

József Attila: Két hexameter

 

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

József Attila: [Töredék]

 

Nem! nem! kellene kiáltoznom
s azt suttogom: igen, igen,
hogy a sors ringatózást hozzon
a tenger sirás vizeiben

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat

 

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

 

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

 

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

 

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

 

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

 

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

 

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

 

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

 

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Juhász Gyula: Szerelem volt

 

Oly messze, messze, messze már,
Hol az öröm s madár se jár,
Hová a vágy is elhervadva ér el,
Oly messze, messze, messze vár.

 

Szerelem volt a neve régen,
Tavaszban, éjben vagy mesében,
Tegnap még szenvedés volt, kínos, kedves,
Ma emlék, holnap síromon kereszt lesz.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Juhász Gyula: Haláltánc ének

 

Halálba ringató dalt
Hallottatok-e már ti?
Feketén nyugtató dalt,
Csillagba suhanó sóhajt,
Halálba ringató dalt?

 

Novemberét szívemnek
Ki látta már, ki látta,
Ha sír bennem a gyermek,
A megvert, játékavesztett, -
Novemberét szívemnek?

 

Halálba ringató dal
Ha újra zeng e szívben,
Megyek, nem csókolt csókkal,
Visz, nem hallott taktusokkal
Halálba ringató dal!

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

 

valaki jár a fák hegyén

ki gyújtja s oltja csillagod

csak az nem fél kit a remény

már végképp magára hagyott

 

én félek még reménykedem

ez a megtartó irgalom

a gondviselő félelem

kísért eddigi utamon

 

valaki jár a fák hegyén

vajon amikor zuhanok

meggyújt-e akkor még az én

tüzemnél egy új csillagot

 

vagy engem is egyetlenegy

sötétlő maggá összenyom

s nem villantja föl lelkemet

egy megszülető csillagon

 

valaki jár a fák hegyén

mondják úr minden porszemen

mondják hogy maga a remény

mondják maga a félelem

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Kányádi Sándor: Jövendőmondás

     A. E. lapjaiból

 

volt ámítások után új

s legújabb ámítások

szemeket próbáló ködén

átlátni nincs ma látnok

 

nincs az az elektronikus

csoda nincs az az isten

aki e nyálkás undorok-

undorán átsegítsen

 

csak kussolás csak senyvedés

a bátrak belehalnak

újabb ámítók jönnek és

nem lesznek forradalmak

 

      Kolozsvár, 2000. január 13.

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

Kányádi Sándor: Kuplé a vörös villamosról

avagy abroncs nyolc plusz két pótkerékre

 

holtvágányra döcögött végül

a kopott vörös villamos

kalauz és vezető nélkül

döcögött holtvágányra végül

a kopott vörös villamos

 

nem volt rakva virágos néppel

bezzeg amikor érkezett

bíborló színben sok beszéddel

meg volt rakva virágos néppel

bezzeg amikor érkezett

 

vöröslött de amint utólag

utólag minden kiderül

bíborát nem a pirkadó nap

vértől vereslett mint utólag

utólag minden kiderül

 

mint a görög tragédiában

belül történt mi megesett

a színen csak siránkozás van

mint a görög tragédiában

belül történt mi megesett

 

hát sic tranzit gloria mundi

a dicsőség így múlik el

honnan lehetett volna tudni

hogy sic tranzit gloria mundi

a dicsőség így múlik el

 

s így állunk ismét mint az ujjunk

sok hite-volt-nincs nincstelen

a magunk kárán kell tanulnunk

ismét itt állunk mint az ujjunk

sok hite-volt-nincs nincstelen

 

s tülekedünk egymásnak esve

ha jön a volt-már villamos

sárgára avagy zöldre festve

tülekedünk egymásnak esve

ha jön a volt-már villamos

 

félre ne értsd a dalom testvér

nem sirató csak szomorú

nem szeretném ha lépre mennél

félre ne értsd ismét/lem testvér

nem sirató csak szomorú

 

Mellékdal a pótkerekekre

 

de holtvágányra döcögött-e

vajon a veres villamos

eljárt-e az idő fölötte

és holtvágányra döcögött-e

vajon a veres villamos

 

s nem lesz-é vajon visszatérte

boldog aki nem éri meg

halomra halnak miatta s érte

most is s ha lenne visszatérte

boldog aki nem éri meg

 

 

1992.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Kányádi Sándor: Mint öreg fát az őszi nap

                 

mint öreg fát az őszi nap

lemenőben még beragyog

és elköszön a szerelem

 

jöhetnek újabb tavaszok

hajthat még rügyet lombokat

gyümölcsöt többé nem terem

 

felejtgeti a titkokat

miket senki sem tudhatott

őrajta kívül senki sem

 

fészke is üresen maradt

elhagyták kiket ringatott

üresen ing-leng üresen

 

de boldogan föl-fölsusog

ha valaki még néhanap

gyér árnyékában megpihen

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Karthauzi Névtelen: Áldott királyi lány – Szent Erzsébet életrajzából

 

Történék egy napon, mikoron nagy hideg volna, hogy úgy, mint senki ne láthatná, vinne apró maradékokat az vár kapuja elében az szegényeknek. És íme, elöl találá az ő atyja, csodálkozván rajta ennenmaga, mit járna és hová sietne, megszólítá őtet: Fiam, Erzséböt, hova mégy, mit vissz? Az nemes király leánya, miért felette szemérmes vala, nagyon megszégyenlé magát és megijede, és nem tuda félelmében egyebet mit felelni: Ím, rózsát viszök. Az ő atyja kedég mint eszös ember meggondolá, hogy nem volna rózsavirágnak ideje, hozzá hívá, és meglátá kebelét, hát mind szép rózsavirág az aszjú apró portéka.

Oh nagy ártatlanság, oh szeplőtelenségnek halhatatlan malasztja, íme, az áldott mennyei királ nem hagyá az ő szerelmes szolgálóleánya beszédét hamisságában, hogy szemérmöt ne vallana, de inkább szentséges voltát isteni irgalmasság követné. Azt látván, az ő atyja elcsodálkozék rajta. Ez leánzó, ha élhetend, valami naggyá lészen!

 

1527

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

2007. január 3-án türelemmel és méltósággal viselt hosszú szenvedés után, 57 éves korában elhunyt Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő.

 

"... kell valami szabadítót mondani a kapuk alatt mielőtt tompán becsukódnak"

Ez a gondolat nyomon követhető Nagy Gáspár egész költészetén. Ő maga így vall erről:

"Apai nagyapám (1877) és anyai nagyanyám (1879) születési dátumaik szerint Ady és Móricz kortársai. Csak éppen a sorsuk, az a kemény, leroskadást sem engedélyező paraszti sors a Mindenható kegyelméből úgy adta ki életük hosszát, hogy bölcs öregkorukban még találkozhattam velük. Mintha megvártak volna engem, a kései unokát ... legfogékonyabb, romlatlan csikóéveimben. Ha erre gondolok, azt hihetem, nem volt ez teljesen véletlen találkozás ... Hiszen, ha írhattak volna, a dolog lényegét nagyon is értve, írtak volna csak: vízre, levegőre, füstre ... De mintha most énekelnénk együtt ismeretlen szövegű, máriakék zsoltárokat ..., és ha belehallgatóznék a féktelen kedélyű lakodalmi rigmusokba, betyártörténeteknél százszor izgalmasabb "posztmodern" tollfosztós-mesékbe..., akkor mindaz csak az ő hanglejtésükkel, gesztusaikkal lehet hiteles. Ma úgy látom, hogy lényük szerint szándéktalan, ám vérbeli népköltőként jártak-keltek előttem. A gének moccanásaiban, a miértre keresve a választ, nekik köszönök hát először.
T.S. Eliot írja valamelyik kései esszéjében: "A költészet örökös emlékeztető mindazokra a dolgokra, amelyek csak egyetlen nyelven mondhatók el és lefordíthatatlanok." óriási paradoxonnak tetszik első hallásra, olvasva méginkább. És mégis igaz. A költészet minél teljesebb szabadsága egyúttal azt is jelenti, hogy azonnal fölépíti maga körül a személyesség vonzó börtöneit: ahová csak keveseknek lehet ihletett bejárásuk. Amitől a nappal éjszaka, és az éjszaka nappal. A múlt pedig teljes értékű jövő. S mindez jelenidőben, ismétlődhet, ahányszor csak akarja az a kulcs, amelyik pontosan sejti a zár titkát. De hogy nyitja-e, s nyílik-e? A vers mégis maga a remény."

 

 

NAGY GÁSPÁR:   Tanulom már…

 

                            „Ostor-szó, pányva-beszéd

                            hívás-űzés az életért.”

                            Király László: A költők

 

 

Itt mifelénk a halál kutyája ugat,

csak Nagypéntek óta mennyi halál!

poéták könyves asszonyok s urak,

lektorok lektora: lucidus íródeák,

kaszálja hű betűrovóit a nyár…

két kezemen számolom halottaimat,

miközben engem is meglegyint már,

beértünk volna, és itt az aratás?

kórházi ágyamon kérdelek, Uram,

miért nem én? mondd, mire vársz?

Nálad semmi sincs idejekorán…

mert tudom, lehullnak a meglőtt madarak,

s lerogynak a csatákból visszatért lovak…

tanulom már a néma harangok szavát…

megint le kéne győzni egy éjszakát!

 

 

(2006. július 22.)

 

Hitel, 2006. SZEPTEMBER

 

 A lap tetejére

 

 

Kibédi Ervin: Ahogy a napok rövidülnek…

 

Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

 

Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

 

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.

 

Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.

 

Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.

 

S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.

 

Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.

 

A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.

 

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.

 

 

 A lap tetejére

 

 

Kínai szállóige

 

Az állam akkor van rendben, amikor a kardokat rozsda emészti, az ásók meg fényesek; amikor a börtönök az ürességtől konganak, a magtárak meg szűkek; mikor az orvosok gyalog járnak, a pékeknek meg kocsira is jut; ami csak úgy valósul meg, ha a törvényszék udvarát felveri a gyom s a templom küszöbét kopottra járják.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Koltay Gergely: Csak egyszer úgy legyen

 

Úgy szeretni, hogy nem tudod,

s nem mondhatom, mit gondolok
az olyan, mint a fák,

ha nem nőnek tovább.

 

Úgy élni, hogy nem láthatod,

s nem érzed, csak tiéd vagyok,
az olyan, mint egy szó,

a ki nem mondható.

Csak egyszer úgy legyen,

ahogy én elképzelem,

mindkettőnknek jó legyen,
az ajtó nyitva áll,

ha hív egy új világ,

érezd úgy, hogy jó Neked velem
Hogy jó legyen velem,

csak egyszer úgy legyen.

Úgy szeretni, hogy nem tudod,
s mondjam, soha nem várhatod,
az olyan, mint egy ág,

mely szívünk fonja át

Csak egyszer úgy legyen,

ahogy én elképzelem,

mindkettőnknek jó legyen
az ajtó nyitva áll,

ha hív egy új világ,

érezd úgy, hogy jó Neked velem

 

Úgy várni valakit s érezni,

hogy nem jön el,

ölelni már többé nincs kivel.

Csak a vágy, hogy legyen folytatás,
érezd úgy, hogy jó neked velem,
Hogy jó legyen velem,

csak egyszer úgy legyen.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Levél egy farizeusnak

 

Kedves Farizeus Barátom!

Sajnos egy régi elszámolást kell benyújtanom Neked.
Hát íme:

A földön 5052216595 ember él,
ebből: 1212531983 ateista;
marad tehát 3839684612.
Ezekből azonban 899294554 muzulmán,
656788157 hindu,
404177328 buddhista.
Így csak 1879424573 jöhet számításba mint keresztény.
Sajnos, ezek közül 751769829 babonás,
így csak 1127654744 marad.
Ám ezek közül 214254401 valamelyik szektának tagja.
A maradék 913400343 magát ugyan kereszténynek hívja,
de közülük mégis 858596322 nem rendelkezik helyes bűntudattal.
Még mindig 54804021 marad,
Ám közülük 54606727 csak szimpatizáns.
Az aktív 197294 keresztény közül nem a Biblia szerint él 189403
Így már csak 7891 keresztény marad,
akik közül mégis 7889 túl felszínes.
Végül tehát csak 2 igaz keresztény marad:
Te, meg én,
és miután elolvastam Lukács 18. fejezetét, kezdek lassan Benned is kételkedni.

 

Egy kortársad

 

 

 

(A hivatkozott Lukács-evangéliumi fejezet szövege:

„A farizeus és a vámos

 Az elbizakodottaknak, akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket megvetették, ezt a példabeszédet mondta: "Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. - A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! - Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.")

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Márai Sándor: Füves könyv – részlet

A hazáról

 

Mindegy, kik beszélnek hazád nevében. Mindegy az is, mit mondanak azok, akik jogosultnak hiszik magukat a haza nevében beszélni.

Te hallgass hazádra.

Mindig, mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben.

Ez a legfelsőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Márai Sándor: Füves könyv

Az állatokról

 

Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják: "Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol! Önző, rideg fráter!" - ne törődj velük. Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért - te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Michel Quoist: A tégla

 

 

Cement ágyára fektette a téglát a kőmíves.

Lapos kanalával biztos kézzel habarcsot vágott rá,

S új téglát fektetett föléje, meg sem várva a tégla véleményét.

Szemlátomást nőtt, egyre nőtt a fal.

Magasra emelkedhet a biztos falú ház: emberek otthona.

 

A nagy bérház lábainál eltemetett névtelen téglára gondoltam, Uram.

Senki sem látja, miképp vállalja a sorsát -- és a többiek is őrá

     támaszkodnak.

Mit számít az, Uram, hogy az alapfalban, vagy a ház homlokzatán van-e a

     helyem,

Ha hűséggel állok posztomon a Te magasztos Építményedben?...

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

Míg az ének messze száll,

három király erre jár,

három király bekopog,

követvén a csillagot.

 

Három ember erre jár,

három ember, s nem király!

három ember, ki kopog:

te meg ő és én vagyok.

 

Ébredj föl, Jézusom,

nézz rám szeretettel,

eljöttem, jó Uram,

nehéz életemmel.

 

Nem hittem, hogy így lesz,

angyalok szavára

egyszerűen eljössz,

mint földünk sorstársa.

 

Eljöttem végül,

a többiek hoztak,

s azt mondom szívből:

köszönöm, hogy hagytad!

 

Ébredj föl, Jézusom,

nézz rám szeretettel,

eljöttem, jó Uram,

nehéz életemmel.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Nagy Gáspár: Hótalan a hegyek inge

 

Ez a tél még megváltatlan,
nincs rá mentség: fehér paplan,
se hó, se hold nem világol -
amíg fölragyog a jászol

 

hordjuk szívünk szakadatlan,
kormos arcot száz darabban,
nincs ajándék, semmi tömjén -
rí Boldizsár, Menyhért meg én.

 

Az indul el akaratlan
kinek angyala jelen van,
hótalan a hegyek inge -
el kell érnünk Betlehembe!

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Nagy Gáspár: Jegyezvén szalmaszállal

 

- ... mindig és mindig:
bűnökben édesült, iramult napok
habjaiban fuldokló emberek,
egy szalmaszállal, tudjátok-e?
talán a menthetetlent mentitek.

 

- ... kívül és belül:
poklosan örvényült, háborult világ,
de a remény sohasem meghaló,
ha minden utolsó szalmaszál
ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Nagy Gáspár: Tudom, nagy nyári délután lesz

 

Tudom,
nagy nyári délután lesz,
fülledt, meleg, esőutáni,
és hirtelen zuhanó, sosemhallott
redőny-mondatokra ébrednek
a versek a költők agyában,
de már hiába, hiába minden,
eljő akkor váratlanul... - -:

Mintha ezer fúrópajzs
dolgozna alant, kipúposodik a föld
s homorul az ég, akárha óriások
tartanák vissza a levegőt tüdejükben,
vibrálni kezd és fényesedni minden...

Aki álomból kél, álomnak hiszi,
aki ébren, riadalmán túl remegve
és lebegve könnyűnek érzi magát,
különös, de nincs nagyobb zörej,
a fák sem hajladoznak, a falak sem
dőlnek senkire, holott dőlhetnének éppen...

Akkor a szeretetben kíméletlenül pontos
f o r g a t ó k ö n y v  szerint megszólalnak
mind a négy égtáj felől a  h a r s o n á k...
a tücskök...

Tudom,
emlékezetes, nagy nyári délután lesz,
s nem lesz idő  m e g í r n i,  l e f o r g a t n i ,
de mindenki - - - holt és eleven - - -
f ő s z e r e p l ő k é n t  találkozik
a RENDEZŐVEL...

 

 A lap tetejére

 

 

 

Nagy István Attila: Egyszer minden

 

egyszer minden jó lesz
véget ér a fájdalom
arccal fordulhatok az örömnek
bánatomat kalitkába zárhatom

 

egyszer lefoszlanak az álmok
készülődő terveimről
s nem marad más csak a csontváz
amelyre valamikor
eleven húst raktak a vágyak
nem marad más csak az emlék
a zsebre dugott kézzel sétáló kamasz
aki sportzakója alatt
nem vigyázott a szívére

 

egyszer minden jó lesz
véget ér a fájdalom
mert minden este megölelsz
s együtt röptetjük magasra
a félénk csillagokat

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Nagy István Attila: Találós kérdés

 

Csak az él, ki társra talál.
(Hervay Gizella)


Összegző imára kulcsolom a kezem,
de nem tudom a szöveget,
mert hiszékenyen sodródtam a világban,
s többet hittem, mint rendelve volt.
Csak egyet kellett volna,
akkor most nem hajlanék a bárd alá.
Nem tudom, mi volt velem,
valaha még elhittem:
értelmet kaphat a létezés
abban a formában is,
ahogy én gondoltam.
Sokszor becsapódtam,
vagy magamnak hazudtam.
Most itt vagyok
imához készülő tenyerekkel,
remegő szívvel,
s nem tudom, kitől kérjem
az utolsó szavakat,
amelyeket rábízhatok
erre a márciusi éjszakára,
amely végleg kifosztja belőlem,
aki valaha voltam,
aki még lehettem volna.
A szerelem kitépte a nyelvemet,
engemet meg kilökött az egetlen ég alá.
A boncmesterek talán megfejtik
ezt a találós kérdést is.

 

 A lap tetejére

 

 

 

Nagy László: Ki viszi át a szerelmet

 

Létem ha végleg lemerűlt

ki imád tücsök-hegedűt?

Lángot ki lehel deres ágra?

Ki feszül föl a szivárványra?

Lágy hantú mezővé a szikla-

csípőket ki öleli sírva?

Ki becéz falban megeredt

hajakat, verőereket?

S dúlt hiteknek kicsoda állít

káromkodásból katedrálist?

Létem ha végleg lemerűlt,

ki rettenti a keselyűt!

S ki viszi át fogában tartva

a Szerelmet a túlsó partra!

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Nyílt levél Böjte Csaba atyának
2006. augusztus 11. (www.hirporta.hu)

Kedves Csaba testvér!

Hálás szívvel megköszönöm az isteni gondviselésnek és Neked azt a negyven gyermeket, akiket 10 napig ránk bíztál. Amikor erről a táborról álmodoztunk és a tavalyi tapasztalatokat összegeztük- még nem is tudtuk, hogy mit tartogat számunkra a Jóisten. Mi azt kértük tőled, hogy az idén még több gyermeket küldjél, hiszen azzal is megbirkózunk, azt nem kértük, hogy még a tavalyinál is szegényebb sorsúakat válogassál ki. Mert nem hittük, hogy vannak olyanok. Mikor este fél 10-kor megjöttek, akkor jöttünk rá Isten humorára, amikor az első gyermek leszállt egy szál fuvolával. Mi azt hittük, hogy elveszett a csomagja, a gyermek döbbentett rá bennünket, hogy neki csak az az egy szál fuvolája van, azt is azért hozta, hogy nekünk játsszon rajta.Aztán ők megtették azt, amit mi nem tudtunk, összegyűjtötték a várost, akik eddig köszönőviszonyban nem voltak az Egyházzal, azok most megkérdezték, mi miben segíthetünk. Velünk ellenséges erők jöttek közénk- a gyermekek megérintették őket, eddig hiába szólítgattuk őket, a mi erőnk kevés volt hozzá. Ez volt az a csoda, melyet a gyermekek hoztak el közénk. Mióta elmentek- másként köszönnek az emberek- mosolyognak és messziről integetnek.Köszönjük Csaba atya ezeket a gyermekeket, akik megtették azt, amire mi nem voltunk képesek! Jövőre- még több gyermeket küldjél egész Somogyországba- már azon sem lepődünk meg, ha valaki egy szál fuvolával érkezik, mert ezek a gyermekek hátha elhozzák közénk a szeretet országát.

Szeretettel ölel Marcaliból Iván atya

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Ősi bölcsesség, modern világ

 

Hadd legyek mindenkor, most és mindörökké
Védelmezője a védteleneknek,
Kalauza az eltévelyedetteknek,
Hajója azoknak, akiknek óceánokat kell átszelniük,
Hídja azoknak, akiknek folyókon kell átkelniük,
Menedéke a fenyegetetteknek,
Lámpása a vakoskodóknak,
Födele a hajléktalanoknak,
És szolgája minden szükséget szenvedőnek.

 

Forrás: a  DALAI LÁMA: ŐSI BÖLCSESSÉG, MODERN VILÁG

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Petőfi Sándor: A HAZÁRÓL

 

Lement a nap. De csillagok
Nem jöttenek. Sötét az ég.
Közel s távolban semmi fény nincs,
Csak mécsvilágom s honszerelmem ég.

 

Szép csillag a honszeretet,
Gyönyörüségesen ragyog.
Szegény hazám, szegény hazám te,
Neked kevés van ilyen csillagod.

 

Mécsemnek lángja mint lobog!
Mitől lobog? mi lengeti?
Éjfélt ütött. Ti lengtek itten
Mécsem körül, ti népem ősei!

 

Mintha nap volna mindenik,
Oly tündöklők e szellemek,
Tündöklők, mert hisz a dicsőség
Sugármezébe öltözködtenek.

 

Ne nézz ősidre, oh magyar,
Ki most sötétségben vagy itt,
Ne nézz ősidre, e napokra...
Szemeid gyöngék... a napfény megvakít.

 

Hazám dicső nagy ősei,
Ti földetrázó viharok!
Ti egykoron a porba omlott
Európa homlokán tomboltatok.

 

Oh nagy volt hajdan a magyar,
Nagy volt hatalma, birtoka;
Magyar tenger vizében húnyt el
Éjszak, kelet s dél hullócsillaga.

 

Csakhogy rég volt, midőn magyar
Fejekre termett a babér;
A képzelet sebes szárnyú sas,
Elfárad mégis, mire odaér.

 

Oly rég elhervadt a babér
A magyaroknak homlokán,
Hazám, oly rég voltál te nagy, hogy
Nagyságod híre csak mese talán.

 

Már rég nem sírtam, s íme most
Pillámon egy könny rengedez.
Magyar nép, vajjon hajnalodnak
Vagy alkonyodnak harmatcseppje ez?

 

Magyar dicsőség, mi valál?
Hullócsillag? mely tündökölt,
Aztán lehullott a magasból
És mindörökre elnyelé a föld.

 

Vagy üstökös vagy, oh magyar
Dicsőség! mely jött s távozék,
Hogy századok multával ujra
Lássák fényét a népek s rettegjék?

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Platón: Szókratész védőbeszéde

Fordította: Devecseri Gábor

 

XXXIII.

Tehát nektek is, bírák, jó reménységgel kell lennetek, ami a halált illeti, és meg kell gondolnotok azt az egy bizonyos igazságot, hogy a jó emberrel nem történhetik rossz sem életében, sem halálában, és nem is feledkeznek meg az istenek az ő ügyeiről; az én dolgaim sem maguktól jutottak ilyen fordulathoz, hanem világos előttem, hogy jobb most már ez nekem így: holtnak lennem s szabadnak a bajoktól. Ezért is nem tartott vissza engem sehol az a jel, és ezért is nem haragszom nagyon elítélőimre és vádlóimra. Ámbár ők nem e szerint a meggondolás szerint ítéltek el és vádoltak, hanem mert azt hitték, hogy ártanak vele, és ezért megérdemlik a korholást. Egyet azonban még kérek tőlük: ha majd a fiaim fölserdültek, őrajtuk álljatok bosszút, férfiak, szakasztott úgy bántsátok őket, mint ahogy én bántottalak benneteket, ha látjátok, hogy pénzzel vagy bármi mással inkább törődnek, mint az erénnyel, vagy azt hiszik, érnek valamit, pedig semmit sem érnek: korholjátok akkor őket úgy, mint benneteket én, hogy nem azzal törődnek, amivel kell, s hogy úgy vélik, érnek valamit, pedig semmirekellők. Ha ezt teszitek, igazságos dolgot szenvedek el tőletek én is, fiaim is. De ideje már, hogy távozzunk. Én halni indulok, ti élni; de kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Baranyi Ferenc: Porvers

 

Akit egyszer porig aláztak:
porig kell azért lehajolni,
a méltósága-vesztett sorshoz
méltóság-vesztve igazodni.

 

Előtted ember ráng a porban?
Megértem: belerúgni könnyebb.
Még emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.

 

Mentséged is van, ha lelked
bátortalan feddése rád vall:
másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.

 

Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi ...

 

Pedig akit porig aláztak -
porig kell azért lehajolni.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

Presser Gábor : A szerelem jó, a szerelem fáj

 

Aki szakállal hordja a szemüveget,
Biztos nagy tudósa a léleknek,
S tudja jól, ha az imádott szempár nem mosolyog,
Jaj, a földre zuhannak a csillagok!

Nincs itt baj, hidd el nekem,
Megyünk át az életen,
Néha jó, aztán megszokjuk már.

Ha egyszer rossz, akiben annyira megbíztál,
Tőr a szívben, máris meghaltál.
S ha az a könnycsepp végül lassan a földre gurul,
Az összes óceán vize túlcsordul

Nincs itt baj, hidd el nekem,
Csak megyünk át az életen,
Néha rossz, aztán megszokjuk már:

A szerelem jó, a szerelem fáj,
A szerelem szép, a szerelem fáj,
A szerelem jó, a szerelem fáj.

 

 A lap tetejére

 

 

 

 

Presser Gábor : Ringass még!

 

Ringass még, ringass még!
A tegnap messze már, a holnap messze még.
Ringass el, ennyi kell, ez most elég.

Ringass el, ringass még!
Mondd, hogy mást így soha nem ringattál még!
S ha így igaz, ha mégsem az, jól van, ne nézd!

Dúdold ősi dalok dallamát,
Adj egy pohár édes bort!
Érzem ujjad hűvös balzsamát,
A szívem ég. Ó!

Ringass el, ringass még!
Mondd csak szépen, látod, úgysem értem.
Most azt hiszem, amit én akarok, hogy boldog vagyok.
 
Pengesd meg a fáradt húrokat,
Asszonykéznek szólnak még.
Gyógyítsd meg, ha újra elszakad,
S ha nem tudod, hát így marad.

Én ringatlak, ringass hát,
Dúdold reggelig, hogy mi a boldogság!
Nem segít, de jólesik, ringass tovább!

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Recept az újesztendőre

 

Veszünk 12 hónapot
Megtisztítjuk minden helytelen nézettől
Szeretetlenségtől, önzéstől.
Minden hónapot szétvágunk 30-31 részre.
Ezután minden napot úgy formálunk,
Hogy veszünk egy rész munkát,
Egy rész jókedvet és humort.
Hozzáadunk három púpozott kanál optimizmust,
Egy adag bizalmat,
Egy teáskanál összeférhetőséget,
Egy mákszem türelmet,
Egy csepp tapintatot.
Az egészet bevonjuk szeretettel,
Földíszítjük a figyelem csokrával.
Kedves mosollyal,
Illatos, szívélyes szóval szervírozzuk.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Reményik Sándor: Gyógyíts meg!

 

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Nézd: elszárad a fám
A testem-lelkem fája...
De épek még a gyökerek talán.
A tompa, tunya tespedés alatt,
Gyökereimben: érzem magamat,
És ott zsong millió melódiám.

 

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Hiszen - nem is éltem igazában.
Csak úgy éltem, mint lepke a bábban,
Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben:
Rólam gondolt roppant gondolatod
Torz árnyékaképpen.

 

Egy kóbor szellő néha-néha
Valami balzsam illatot hozott.
Akkor megéreztem: ez az élet,
S megéreztem a Te közelléted, -
S maradtam mégis torz és átkozott.

 

Én Istenem, gyógyíts meg engemet.
Én szeretni és adni akarok:
Egy harmatcseppért is - tengereket.
S most tengereket látok felém jönni,
És nem maradt egy könnyem - megköszönni.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Reményik Sándor: Maradj velem!

     Maradj velem - hisz nem kívánok semmit
Tetőled, csak hogy néha lássalak.
Maradj velem, csak hogy mint illat lengd be
Néhanapján nagy árvaságomat!
Maradj velem, szólj hozzám néha-néha,
S ha én is szólok: rossznéven ne vedd -
Szeresd versem rendetlen ritmusát
S számláld rendetlen szívverésemet!
Különben maradj hites uradé - -
Különben maradj Krisztus uradé - -

Az egyiktől is ennyit kértem én.
A másiktól is ennyit kértem én.
Te tudod Isten: bűn volt-e vajjon
Ez a könyörgés és ez a remény - -?
Elvitted egyikét a föld alá,
És más tájékra most a másikat.
Itt hagytál engem tehetetlenül
Könyörtelen csillagaid alatt.

Hisz néha fényes híd a messzeség,
De máskor mégis nagyon-nagyon kell
A biztonság, hogy kéznyujtásnyira
Itt van valaki - kell egy kis "közel" -
A néhanapos drága lehetőség:
Az egy-város, a szomszéd-utca kell.
S egy hozzámhajló röpke pillanat,
Mely megsimítson, mint virágos ág.
Elmúlhat tőlem különben örökre:
Mit szerelemnek szólít a világ.

Maradj velem! Leszáll az én napom.
Bagoly huhog szálló napom felett.
Maradj velem! E jajra ki felel:
A világ végezetéig veled?!
Maradj velem! Oly örök ez a kérés!
És tiszta, mint a hó kristályai.
Maradj velünk: Jézust is erre kérték
Alkonyba-hulló tanítványai.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Révész Sándor : Nem tudtam hogy így fáj

 

Nézd, én gyülölöm, ki engem sírni lát
Én eltemetném mélyen, amit érzek
Nézd, én úgy szeretnék élni, mint a fák
Ők úgy maradnak állva,
Ahogy éltek s éltem

Refr.:
Annyi minden megtalált
S nem tudtam hogy így fáj
Annyi minden eltalált
S nem tudtam hogy így fáj

Nézd, én élni mertem sűrűn, mint az éj
És nem kívántam senkitől, hogy értsen
Ó, én úgy szerettem jobban bárkinél
De nem láthatta senki sem
Hogy értem s féltem

Refr.

Ó, te átkozottul hasonlítasz rám
Most farkasszemet nézünk, ahogy régen
Én az arcom lassan elfordítanám
És vállalnám a könnyeimet
Érted s értem

Refr.

 

 A lap tetejére

 

 

 

Robert Burns: Ha mennél hideg szélben

 

Ha mennél hideg szélben
a réten át, a réten át,
rád adnám kockás takaróm,
öleljen át, öleljen át!

 

S ha körülzúgna sors-vihar
rémségesen, rémségesen:
szivemben volna házad,
oszd meg velem, oszd meg velem!

 

Volna köröttem zord vadon,
sötét, veszett, sötét, veszett:
mennyország volna nékem az
együtt veled, együtt veled!

 

S ha volnék minden föld ura
az ég alatt, az ég alatt:
koronám legszebb ékköve
volnál magad, volnál magad!

 

Weöres Sándor

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Robert Burns: John Anderson, szivem John

 

John Anderson, szivem, John
kezdetben, valaha
hajad koromsötét volt
s a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
hajad leng deresen,
de áldás ősz fejedre,
John Anderson, szivem.

 

John Anderson, szivem, John,
együtt vágtunk a hegynek,
volt víg napunk elég, John,
szép emlék két öregnek.
Lefelé ballagunk már
kéz-kézben csöndesen,
s lent együtt pihenünk majd,
John Anderson, szivem.

 

Szabó Lőrinc

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Rónay György: A kert

 

A b.-i vonalon, két állomás közt, körülbelül egyforma távolságra mind a kettőtől, van egy kis kert. Mindössze néhány négyzetméter, és a leglassúbb vonat ablakából is mindössze néhány másodpercre látszik. Se tanya, se kunyhó, se őrház nincs a közelében. Semmi, csak ez a kert, tavasztól őszig virágban.

Valaki eljön valahonnét, talán kilométerekről, és fölássa a földet. Magokat szór, palántákat duggat. A kert a legnagyobb aszályban is virít: valaki eljön valahonnét, és megöntözi a növényeket. Kút nincs a közelben; talán kilométerekről hozza a vizet, kora hajnalban vagy késő este; mert a kertben soha nem látni senkit. Semmi mást, mint a virágokat.

Kié lehet ez a kert ott a sínek mentén: ez a maroknyi virág a le-lecsapódó mozdonyfüstben? Kinek lehet fontos, hogy aki a világnak azon a pontján kinéz a vonat ablakán, tavasztól őszig virágot lásson?

Mindenesetre van egy ember, akinek fontos. Akinek az a fontos, hogy a virágait lássák, és nem az, hogy tudjanak róla. Egy Névtelen, aki a világnak azon a parányi pontján évről évre új lapot ír a virágaival egy Kódexba, amelyet még a leglassúbb személyvonat ablakából sem olvashatni tovább egy-két másodpercnél.

De aki olvasta, sosem felejti el. Az tudja, hogy van legalább egy pontja a világnak, ahol évről-évre kivirul ugyanaz a kert, ugyanannak a névtelen szorgalomnak a szeretetében.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Sacra Corona /musical/ : Ki szívét osztja szét

 

Nincs szó, nincs jel, nincs rajzolt virág -
nem szállhat az égen szárnya tört madár.
Nincs jó, ami jó - nincs már, aki felel,
nincs hely, ahová visszatér, ki útra indul el.

Hol az arc, hol a kéz? Akiért, s csak azért?
Hol a tér, ahol a fény - hozzád még elér.
Kell, te legyél, ki Nap lesz Éj után,
te légy, aki megtalál egy régi balladát.

Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény -
Ki szívét osztja szét, az élet csak övé -
Ki szívét osztja szét, követik, merre jár,
hegyeken és tengereken túl értik majd szavát.

Így légy te a jel, ki új útra talál,
ki elmeséli valamikor egy lázas éjszakán,
Ami volt, s amiért: az minden a miénk!
De szava lesz a megbocsátás, szava a szenvedély.

Az légy, ki sose fél - ki a szívek melegét
összegyűjti két karjába, mit nem téphet senki szét.

 

Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény -
Ki szívét osztja szét, az élet csak övé -
Ki szívét osztja szét, követik, merre jár,
hegyeken és tengereken túl értik majd szavát.

 

Az légy, ki sose fél - ki a szívek melegét
összegyűjti két karjába, mit nem téphet senki szét.

Választott, ki a múltat magában oldja fel,
őrző, ki érzi a hajnalt - tudja, ébredni kell.

Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény -
Ki szívét osztja szét, az élet csak övé -
Ki szívét osztja szét, követik, merre jár,
hegyeken és tengereken túl értik majd szavát.

Ha félsz, gyere bújj mellém,
Szívem szívedhez ér.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Szent István, a kereszténység első vértanúja

 

István kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni. …  …így beszélt: „…Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg.”  Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene. Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.” Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat. Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Ezekkel a szavakkal elszenderült.

 

…és ebből a Saulból lett Paulus, azaz Szent Pál apostol, akit lefejeztek a Krisztus nevéért…

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Szent Miklós – részlet a Legenda Aureából

 

Miklós, Patera városának polgára gazdag és szent életű szülőktől származott. … Szülei elhaltával azon kezdett gondolkozni, hogyan tudná roppant vagyonát az emberi dicséret helyett Isten dicsőségére fordítani.

Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát.

Nem sok idő múltán Isten szolgája hasonlóan cselekedett. A szomszéd ismét megtalálta az aranyat, és hangos ujjongásban tört ki. Föltette magában, ezentúl virraszt, hogy megtudja, ki volt segítségére szükségében. Néhány nap múlva Miklós kétszer annyi aranyat dobott a házba. Az ember fölébredt a zajra, a menekülő nyomába eredt, és ilyen szókkal szólította meg: „Állj csak meg, hadd lássalak, ki vagy!” Utolérte és fölismerte. Majd földre borulva meg akarta csókolni a lábát, amit ő elutasított, s szavát vette, hogy míg él, nem árulja el.

Egyszer Szent Miklós egész tartományát éhínség sújtotta, úgyhogy mindenütt elfogyott az élelem. Isten embere hallván, hogy búzával megrakott hajók kötöttek ki, rögtön odasietett, és kérlelte a hajósokat, ha többel nem, hajónként csak száz mérő gabonával segítsenek az éhínségtől elcsigázott embereken. Azok így válaszoltak: „Nem merjük megtenni, atyánk, mert lemérték Alexandriában, s hiánytalanul kell a császár csűrjeibe szállítanunk.” A Szent így válaszolt nékik: „Tegyétek csak, amit mondok, és Isten erejében ígérem néktek, hogy nem lesz károtok a királyi számtartónál.” Így is tettek, és ugyanazt a mennyiséget adták át a császár hivatalnokainak, amelyet Alexandriában fölvettek. Elhíresztelték a csodát, és nagy dicsérettel magasztalták szolgájában Istent. A gabonát pedig kinek-kinek szükséglete szerint osztotta szét Isten embere, úgyhogy az csudamód két éven át nemcsak hogy szükségleteiket elégítette ki, hanem bőségesen maradt vetőmagnak is.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Szent Pál: Korintusiaknak írt 1. levél, 13,1-13.

 

Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.  Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.  Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás végetér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.

 

 A lap tetejére

 

 

 

Kölcsey Ferenc: Parainesis – részlet

 

Szeresd a hazát! Boldog leszesz, ha a férjfikor napjaiban e szavakat úgy fogod érthetni, úgy fogod érezhetni, mint kell. Hazaszeretet egyike a kebel tiszteletre legméltóbb szenvedelmeinek; de sok kívántatik, míg annak tiszta birtokába juthatunk. Ezreket fogsz láthatni, kik ajkaikon hordozzák a szent nevet; kik magasztalva említnek mindent, ami a honi föld határain belől találkozik; kik büszkén tekintenek az idegenre, s hálát mondanak az égnek, mely őket magyaroknak születni engedé: s véled-e, hogy ezeknek szíveik szeretettel buzognak a haza iránt? Véled-e, hogy ezen hazaszeretet az, mely a(z e)rények koszorújában olthatatlan fénnyel ragyog, s a történet évkönyveiben tisztelő bámulattal említtetik?

Minden erény önáldozattal jár, feláldozásával pillantatnyi kényünknek, megtagadásával önhasznunknak, s nem ritkán hajlandóságunk vagy gyűlölségünk elnémításával: azonban minden áldozat kicsiny azokhoz képest, miket a hazának kívánni joga van. Mindent, amit élted folyta alatt arcod izzadásában gyűjtöttél; mindent, amit lángoló szerelemmel fűztél magadhoz, javaidat, kincseidet, házad népét és saját éltedet naponként és pillanatonként érette fel kell szentelned. Mert tudd meg: e szóban – haza, foglaltatik az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész öszvessége. Oltár, atyáid által istennek építve; ház, hol az élet első örömeit ízleléd; föld, melynek gyümölcse feltáplált; szülőid, hitvesed, gyermekeid, barátid, rokonaid s polgártársaid: egyről egyig csak egészítő részei annak. Hány embert láttam én, ki meggyúlt háza üszkei közé éltét veszélyezve rohant, hogy némely hitvány eszközöket kiragadjon? S nem sokkal inkább természetes-e ily valamit a hazáért, azaz mindnyájunknak, az egész nemzetnek mindeneért cselekednünk? És mégis kevesen vagynak, kik e gondolatot felfogván sajátokká tehetnék! Mert az ember, ha értelme s érzelme körét gondosan nem szélesíti, keskeny s mindég keskenyebb határok közé szorul; szemei az egész tekintetétől elszoknak; s parányi birtokában, háza falai közt elszigetelve csak önmagát nézi, s a legszorosb, legegyetemibb, legszentebb kapcsolatokat nem láthatja. Ezért a hazaszeretet valóságos példái oly igen ritkák; ezért vagynak, kik annak való értelmét soha magokévá nem tehették; s azt, amire saját szívünk oly természetesen vezethetne, rendkívüli tüneménynek tartják, mely szemeiket, mint az égen széjjelpattanó tűzgömb, legelteti, de lelkeikre benyomást nem teszen.

 

 A lap tetejére

 

 

 

Teilhard de Chardin: Gondolatok a boldogságról

 

A boldogság alapvető szabályai

Tegyük most félre a merő elméletet és térjünk át, hogy miként alkalmazhatjuk egyéni életünkben.

- Az igazi boldogság - amint imént leszögeztük - a növekedés boldogsága és határozott irányban vár reánk

1. meg kell alkotnunk az egységet önmagunk mélyén;

2. énünket egyesítenünk kell másokkal, hozzánk hasonlókkal;

3. életünket a mi életünknél nagyobb életnek kell alárendelnünk.

E meghatározásokból mi következik mindennapi életünkre vonatkozóan? A valóság gyakorlati terén hogyan kell cselekednünk, hogy boldogok legyünk?

Itt persze csak igen általános irányelvekkel szolgálhatok kíváncsiságotok és jó szándékotok számára. Mert itt már jogosan kerülnek elő az ízlés, a szerencsés adottságok és a vérmérséklet sokféle kérdései. Természeténél és struktúrájánál fogva az Élet csak elemei óriási változatosságának köszönhetően alakul ki és halad előre. Mindegyikünk sajátos szemszögéből látja a Világot és kapcsolódik bele saját vitalitásának közölhetetlen erőkészletével és árnyalati finomságával. (Ez olyan változatosság, amely - csak mellékesen jegyezzük meg - a ,,személyiség'' biológiai értékének alapja). Ezért mindegyikünk csak önmaga fedezheti fel saját maga számára azt a magatartásmódot és az utánozhatatlan életvitelt, amely a legnagyobb mértékben felel meg a körülötte fejlődő Világmindenségnek, vagyis boldogító békét ad neki.

E megszorítások ellenére is a boldogság három szabályát fogalmazhatjuk meg a fent kifejtett távlatoknak megfelelően:

1. Először: hogy boldogok lehessünk, ellen kell állnunk a kisebb erőfeszítés hajlamának, amely arra ösztönöz, hogy vagy egy helyben topogjunk, avagy inkább csak kifelé kapkodó tevékenységben keressük életünk megújhodását. Az kétségtelen, hogy a minket körülvevő gazdag és kézzelfogható anyagi valóságokban mélyen gyökeret kell vernünk. De a boldogság végül is a belső szellemi, művészi, erkölcsi - tökéletesedés munkájában vár reánk. ,,Az életben az a legfontosabb, hogy önmagunkat találjuk meg'' - mondotta Nansen. A szellem fáradságos munkával épül, az anyagon át és rajta túlszárnyalva. - Központosítás.

2. Másodszor: hogy boldogok lehessünk, ellent kell állnunk az önzésnek, amely arra késztetne, hogy magunkba zárkózzunk, vagy, hogy hatalmunk alá kényszerítsük a többieket. Van olyan fajtája is a szeretetnek - rossz, meddő szeretés ez -, amelyben birtokolni akarunk, ahelyett hogy átadnánk magunkat másoknak. S itt - a párok és a csoportok esetében - ismét megjelenik a nagyobb erőfeszítés törvénye, amely már szabályozta kibontakozásunk belső folyamatát. Igazán csak az a szeretet boldogít, amely közösen vállalt szellemi haladással valósul meg. - Önmagunk központját másokra helyezzük át.

3. S harmadszor: hogy boldogok lehessünk - teljesen boldogok -, ahhoz az szükséges, hogy ilyen vagy olyan formában, közvetlenül vagy fokozatosan növekvő közvetítők segítségével (kutatómunkával, egy-egy feladatvállalással, eszmével, nagy céllal...) helyezzük át létünk végső értékét a köröttünk zajló Világ haladásába és sikerébe. Mint a két Curie, mint Termien Nansen, az első repülők, az összes úttörők, akikről fentebb beszéltem, mi is állítsuk életünk sarkpontját a nálunk nagyobbra és ezáltal szilárd nagy örömök zónájába juthatunk. Nyugodjunk meg: ez még nem követeli, hogy boldogságunk érdekében óriási és rendkívüli tetteket hajtsunk végre, hanem csak azt kívánja meg, hogy miután tudatára ébredtünk a nagy Valósághoz fűző élő szolidaritásunknak, nagyszerűen tegyük meg a legkisebb dolgot is, - s ez valamennyiünknek módjában áll. A boldogság nagy titka végeredményben abban rejlik, hogy egyetlen öltéssel, akármily parányi szállal járuljunk hozzá az Élet csodálatos szövéséhez; fedezzük fel a Végtelen-Nagyot, amely ott alakul és vonz minket parányi munkánk szíve mélyén és vár a bevégzésekor. Ezt a Végtelen-Nagyot fedezzük fel és öleljük át! ,,A legnagyobb öröm forrása: mély és ösztönös egyesülés az Élet teljes sodrával'' - ismeri el Bertrand Russel is, a modern Anglia egyik legélesebb és legkevésbé spiritualista gondolkodója. - Végső központhoz kössük életünket.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Unisex: Úgy szeress

 

Kérlek, ne hagyj itt egyedül az érzéseimmel,
mert félelemmel tölt el a kétség, ha nem vagy mellettem !
Ó ígérd meg, minden éjjel éberen őrzöd az álmom !
Tudnod kell, hogy rajtad kívül én már semmi másra nem vágyom.
 
Kérlek úgy szeress, kérlek úgy ölelj,
mint a szél, ahogy a fákhoz ér !
Mondd, hogy itt maradsz !
Mondd, hogy el nem hagysz soha már !
(Gyere bújj ide hozzám !)
Kérlek úgy szeress, kérlek úgy ölelj,
mint az éj, ahogy a Földhöz ér !
Annyi félelem, annyi fájdalom mar belém,
ha egyszer véget ér.

Kérlek, ne hagyj itt egyedül az érzéseimmel,
mert némaságba dermed a világ, ha nem vagy mellettem !
Ó ígérd meg, minden éjjel szép napra virrad a holnap !
Kedvesem, ha nem vagy velem, nem jön fel az égre a Nap.

Kérlek úgy szeress, kérlek úgy ölelj,
mint a szél, ahogy a fákhoz ér !
Mondd, hogy itt maradsz !
Mondd, hogy el nem hagysz soha már !
(Gyere bújj ide hozzám !)
Kérlek úgy szeress, kérlek úgy ölelj,
mint az éj, ahogy a Földhöz ér !
Annyi félelem, annyi fájdalom mar belém,
ha egyszer véget ér.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Vörösmarty Mihály: Szózat

 

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

 

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze;
Itt élned, halnod kell.

 

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

 

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

 

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

 

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

 

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

 

Az nem lehet hogy annyi szív
Hiában onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

 

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

 

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

 

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

 

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.

 

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

 

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Wass Albert: Előhang

 

Volt egyszer egy ember, az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.

De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.

És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.

De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.

És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.

És jött az első szél: és nem döntötte össze.

És jött a második szél: és az sem döntötte össze.

És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.

És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát.

És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.

És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Wass Albert: Üzenet haza

 

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

 

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

 

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

 

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

 

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

 

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

 

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

 

Maradnak az igazak és jók.
A tiszták és a békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

 

Likasztják már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Weöres Sándor: A paprikajancsi szerenádja

 

Gyönge fuvallat a tóba zilál,
   fények gyöngysora lebben.
Sóhajom, árva madár-pihe, száll
   s elpihen édes öledben.
Tárt kebelemben reszket a kóc,
érted szenved a Jancsi bohóc.

 

Szép szemeidtől vérzik az ég,
   sok sebe csillagos ösvény.
Egy hajfürtöd nékem elég,
   sok sebemet bekötözném.
Hull a fürészpor, sorvad a kóc,
meghal érted a Jancsi bohóc.

 

Tálad a rózsa, tükröd a hold,
   ajkadon alkonyok égnek.
Víg kedvem sürü búba hajolt,
   téged kérlel az ének.
Hogyha kigyullad a szívem, a kóc,
nem lesz többet a Jancsi bohóc.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Weöres Sándor: Anyámnak

 

Termő ékes ág, te,
jó anya,
életemnek első
asszonya,

 

nagy meleg virág-ágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely,

 

benned kaptam első
fészkemet,
szivem a sziveddel
lüktetett,

 

én s nem-én közt nem volt
mesgye-hegy,
benned a világgal
voltam egy.

 

Álmom öbleidbe újra
visszatér -
álmom öbleidbe újra
visszatér!

 

Alabástrom bálvány,
jó anya,
életem hatalmas
asszonya,

 

szemed Isis smaragd-dísze,
tiszta, szép,
hajad Pallas bronz-sisakja,
színe ép,

 

csak arcodon lett keményebb
minden árny,
mint a délutáni égen
vércse-szárny.

 

Első szép játékom,
jó anya,
gyermekségem gazdag
asszonya,

 

a kamaszkor tőled
elkuszált,
szemem a szemedbe
nem talált.

 

Így tünődtem: "Mért szült,
mért szeret,
ha örökre élni
nem lehet?

 

Énmiattam annyi mindent
öl, temet!
Mért nem tett a hóba inkább
engemet!"

 

A kamaszkor tőled
elkuszált,
férfi-szívem újra
rád-talált,

 

férfi-szívem a szivedre
rátalált,
megköszön most percet, évet
és halált.

 

Álmom karjaidba
visszatér,
álmom karjaidba
visszatér...

 

Erős ház, szép zászló,
jó anya,
sorsomnak nyugalmas
asszonya.

 

Majd ha cseppig átfolyt rajtam
mind e lét,
úgy halok az ős-egészbe,
mint beléd.

 

 A lap tetejére

 

 

 

                                                                    Weöres Sándor: Kereszt-árnykép

 

A kereszt felső
ága égre mutat,
nagy örömhírt tudat:
,,itt van a te utad''


a kereszt két karja a légbe szétszalad,
rajta sovány kezek tört vért virágzanak:
,,vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad,
kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad''


a keresztnek alsó
ága földre mutat:
,,vesződj: itt áss kutat,
lásd benne arcodat.''

 

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Weöres Sándor: Párbeszéd "A HOLDBÉLI CSÓNAKOS" mesejátékból

 

A holdbeli csónakos
Úszom az égen arany csónakon,
az éj homályán én uralkodom,
az eget-földet végig-láthatom,
a csillagot tengerbe buktatom.
Szállok a sötét légtenger hátán,
kuszált felhőbe feszül a csáklyám,
ezüst evezőm dalolva csobban,
úszom fekete égi habokban.

 

Pávaszem
Holdbeli csónakos, örök szerelmem,
arany sajkádra vegyél föl engem!
Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
a sötét erdőt könnyel áztattam,
eleget sírtam a földi porban,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
Nem él a földön, akire vágyom,
holdbeli csónakos, te légy a párom.

 

A holdbeli csónakos
Fénylő csónakom szeli az éjet,
legszebb csillagom, szeretlek téged,
egyedül vagyok, vágyódom érted,
enyém leszel majd, ha tavasz éled.
Mellém ültetlek szép csónakomba,
hajad az eget aranyba vonja,
a lenti bút-bajt mind elfelejted,
fejed örökre vállamra ejted.

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

William Shakespeare: Szonettek

LXVI.

 

Fáradt vagyok, ringass el, ó, halál:
Az érdem itt koldusnak született
És hitvány Semmiségre pompa vár
És árulás sújt minden szent hitet

 

És Becsületet rút gyanú aláz
És szűz Erényt a gaz tiporni kész
És Tökéletest korcs utód gyaláz
És Érc-erőt ront béna vezetés

 

És Észre láncot doktor Balga vet
És Hatalom előtt néma a Szó
És Egyszerű kap Együgyű nevet
És Rossz-kapitány rabja lett a Jó.

 

Fáradt vagyok; jobb volna sírba mennem:
Meghalnék, csak ne hagynám el szerelmem!

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Zen történet:A pokol kapui

 

Egy Nobushige nevezetű katona elment Hakuinhoz - a zen mesterhez - és a következő kérdést tette fel neki:

- Valóban létezik Paradicsom és Pokol?

- Ki vagy te? - kérdezte Hakuin.

- Szamuráj vagyok - válaszolta a harcos.

- Te? Szamuráj? - kiáltott fel Hakuin. - Miféle uralkodó fogadna fel téged testőréül? Hiszen olyan a képed mint egy koldusé!

Nobushige annyira feldühödött, hogy már-már kardot rántott, de Hakuin csak folytatta:

- Szóval kardod is van. Biztosan az is olyan tompa mint a fejed!

Amint Nobushige kardot rántott, Hakuin megjegyezte:

- Innen nyílnak a Pokol kapui.

E szavakra a katona - megértvén a mester tanítását - visszadugta kardját a hüvelyébe és fejet hajtott.

- És innen a Paradicsomé - mondta Hakuin.

 

Forrás: Balogh Béla: A végső valóság

 

 A lap tetejére

 

 

 

Zorán : 34. dal

 

Ne hagyj el, ne dobj el, s ne játssz el
Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el
Nincs múlt, nincs esély nélküled
Nincs társ, nincs tét nélkülem


Ne hívj el, ne űzz el, s ne menj el
Ne adj fel, ne adj el, s ne fuss el
Nincs hang, nincs hír nélkülem
Nincs tér, nincs híd nélküled

 

Próbáltam már, s lelkembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, s bármerre csalt, nincs másik part
Ez visszatart

 

Vigyázz rám, ha lázadnék, s nem szabad
Vigyázz rám, ha álmodnék rossz álmokat
Van hely, hogy átölelj, ez jutott
Mérd fel, s hidd el, ha nem tudod

 

Próbáltam már, lelkembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, s bármerre csalt, nincs másik part

 

Ne hagyj el, ne dobj el, s ne játssz el
Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el
Nincs múlt, nincs esély nélküled
Nincs társ, nincs tét nélkülem

 

Próbáltam már, lelkembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, s bármerre csalt, nincs másik part
Próbáltam már, szívembe mart: nincs másik part
Próbáltam már harmincnégy dalt, de nincs másik part

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Zorán : A szerelemnek múlnia kell

Szövegét írta: Sztevanovity Dusán

 

Hogy értsd, egy pohár víz mit ér
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell
Hogy lásd, egy napod mennyit ér
Néha látnod kell
Az élet hogyan fogy el

A lángot akkor őrzöd még
Ha félsz, hogy ellobban, elég
S elveszted fényét, melegét

Jó, mikor hisszük még
Lehet olyan a világ
Amilyet szeretnénk
Hidd el, a hajnal attól szép
hogy minden éjben ott lapul
Az örök sötétség

Egy érzés mindent eltakart
S elhittük, mindörökké tart
S a törvény nálunk dől le majd

De jaj, a szerelemnek múlnia kell
S ha múlik, akkor fájnia kell
Hogy érezd mennyit ér, míg tart, míg él
A szerelemnek múlnia kell
Akkor is, ha égig emel
És szép, hogy mást hiszel, mert mást ígér

Várj, a kezed ne húzd el
Annyi csodát idéz, amikor hozzám érsz
Ha sírsz, a szemed ne takard el
Miért titkolnánk
Hogy egy kicsit nehéz

Egy érzés mindent eltakart
S elhittük, mindörökké tart
S a törvény nálunk dől le majd

De jaj, a szerelemnek múlnia kell
Ha múlik, akkor fájnia kell
Hogy érezd mennyit ér, míg tart, míg él
A szerelemnek múlnia kell
Akkor is, ha égig emel
És végig mást hiszel, mert mást ígér

A szerelemnek múlnia kell
Ha múlik, akkor fájnia kell
Hogy érezd mennyit ér, míg tart, míg él

Míg tart, míg él

A szerelemnek múlnia kell
Ha múlik, akkor fájnia kell,

Hogy érezd mennyit ér, míg tart, míg él

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Zorán : Kell ott fenn egy ország

 

Kendőbe zárta ősz haját
Ahogy a régi nagymamák
S ha látta, apánk nem figyel
Esténként súgva kezdte el

Tedd össze így a két kezed
Így teszi minden jó gyerek
S szomorú szemmel végigmért
S nevettünk - Isten tudja, miért

Nézz csak fel, az ég magas
Bár azt mondják, hogy nem igaz
Ott jártak ők, a repülők
És nem látták sehol

Kell ott fenn egy ország
Mely talán ránk is vár
Kell ott fenn egy ország
Amit senki nem talál
Kell ott fenn egy ország
Mely bárkit átölel
Kell ott fenn egy ország
Amit sosem rontunk el

Felnőtt az ember s mindent lát
Szobánkban ott a nagyvilág
Melyből egy gyermek mit sem ért
Egy kőre hajtja kis fejét

Az arca szép, nem álmodó
Nem kelti fel már ágyúszó
Csak egy hang szól, halk és fáradt
Mint egy régi altató

Nézz csak fel, az ég magas
Csak hadd mondják, hogy nem igaz
Mit tudnak ők, a repülők
A szívük jég, csak jég

Kell ott fenn egy ország
Mely talán ránk is vár
Kell ott fenn egy ország
Amit senki nem talál
Kell ott fenn egy ország
Mely bárkit átölel
Kell ott fenn egy ország
Amit sosem rontunk el

 

 

 A lap tetejére

 

 

 

Zorán : Könyörgés

 

Bocsásd meg az éveket
Mikor nem voltam veled
És adj erőt
És adj időt
Hallgasd meg újra e dalt

Hallgasd meg a hangomat
Emeld fel az arcomat
És adj erőt
És adj időt
Hallgasd meg újra e dalt

 

Szövegíró: Adamis Anna

 

 A lap tetejére